2015. július 14., kedd

Az első hetek

Vasárnap jöttünk haza, hétfőn Kati volt ügyeletben a kórházban, úgyhogy beugrottunk hozzá pár percre, megmutatni kiről maradt le :) Nagyon örült nekünk, mondta, hogy a nagyokat is vigyük majd be egyszer. :)

Első reggel itthon... :) Hol az Oli? :D



 Kedden meglátogatott minket a Hebamme (ez esetben védőnő), sárgának látta Olit, így javasolta, hogy hívjuk fel a kórházat, hátha megcsinálják ott a vérvételt, vagy, ha ott nem, akkor gyerekdoki. Valószínű nincs gond, de azért nézzenek rá. Kórház-hívjuk a gyerekdokit. Gyerekdoki- mehetünk.
 Úgyhogy a második kisfúnk is mehetett alig-pár-naposan vérvételre a doktorbácsihoz... :( (Danival is járkáltunk, vele nem a sárgaság miatt, nála vmi más érték volt a határon)
 A kezéből vettek vért, eredmény másnapra lett.

Dokibácsinál

És kőkeményen 3 óránként kelteni KELLETT. Végre egy Csapó-bébi, aki alszik, őt meg nem hagyhattuk...



 Vérvétel közben mondta a doki, hogy "méééég 5 csepp, attól is hígul a vére...", és tényleg segített kicsit a vérvétel, estére lényegesen aktívabb lett, a hangja is erőteljesebb volt. A hangja amúgy kb olyan volt, mint egy babacica nyávogása... :)

(((TMI - Too Much Information -túl sok infó: szerda reggelre megérkezett az első, igazi anyatejes ZÖLD babakaki! :D)))

Szerdára meglett az eredmény, eléggé magas volt a bilirubin, menjünk megint...

 Ilka (=védőnő) is jött minden nap, minden nap megmérte Olit, szerencsére nem fogyott, sőt, egész hamar visszanyerte a születési súlyát! Szerdán 2560g volt, csütörtökön 2660g, ami 20g-al több, mint születésekor! :)

Csütörtökön megejtettük az első fürdést :) Nagy családi esemény lett belőle, mindannyian a fürdőben tobzódtunk :) Oli is élvezte, a nagyok is :)





 Pénteken is mentünk egy kontrollra, továbbra is 3 óránként keltegetni kellett. Legrosszabb lehetőségként egy 24 órás Klinika lebegett a fejünk felett, fényterápiával. A napsütés segíthetett volna, de épp a legborúsabb, legsötétebb júniusi napok voltak. :( Azért amint kisütött a nap, ott altattuk.

Pénteken a dokinál

Ilyen kis bágyadtka volt :(

 Péntek este jött a telefon, határon van az érték, de nem vészes, nem kell a Klinikán napoznia! :)

Szombaton Dani megkapta élete első Technic legóját, hatalmas volt az öröm! :) Lillca meg egy szuper társast kapott a Mamától :)


Babákok szuper nagytesónak bizonyulnak, hétfőn mindkettő fényképekkel felszerelkezve ment suliba-oviba, büszkén mutogatták a kistesót :)







Hétfőn mehettünk megint vérvételre. Doktornő előre szólt, hogy "sok" vérre van szüksége, így buksiból kell vennie, nem lesz jó látvány... Tényleg nem volt az. Én a sarokban bőgtem, míg kicsiOli az asztalon. Ugyanis, ha megvigasztalom, akkor megnyugszik, és nem jön annyira a vér, mintha üvöltene... :'( Borzalmas volt... :(((( Így is 2x kellett szúrni...

 De estére meglett az eredmény, többet nem kell mennünk! Sárgaság elmúlt, nem kell ébresztenem se többet! :)

 Dexter az első napokban határozottan kerülte Olit, mintha félt volna tőle... :) Be se jött éjjelre a hálóba, napközben meg a szekrény tetején aludt... Szépen lassan közeledett Olihoz, de még most is csak max. megszimatolja, ha a kezünkben van, és engedjük neki.




Közben Levi Anyukája rengeteget segített, minden nap ő hozta haza a Babákokat az oviból, suliból. Róla amúgy érdemes tudni, hogy óvónéni, és valami eszméletlen, hogy mennyire nyugodt, türelmes... 12 év alatt kb soha nem láttam dühösnek, mérgesnek, kiabálni szerintem nem is tud... :) 

....és a nagyfiam még őt is ki tudta akasztani... :( :D  de nem, nem kiabált még most sem... ;)

Finomakat főzött nekünk, pakolt, takarított... :) Nem tudom, mihez kezdtem volna nélküle! :) Nagyon örülök, hogy itt volt!! :)







2015. július 2., csütörtök

Kórházi napok


Sokat nem voltunk kórházban együtt, vasárnap már jöhettünk is haza.

De, előtte, szombaton bejöttek A Nagyok… :)
Oltári cukik voltak, sütött a szemükből az öröm, a büszkeség. :) Lilunak régi nagy vágya volt, hogy a karjában tarthassa a Kisöccsét, természetesen teljesült… :)




Persze rákérdeztek, hogy felvágták-e a hasamat?
-Nem.
-Akkor a nunin jött ki?!
-Igen…
Lilu: -Fájt?
Dani: -úúúú… az undi!
:) Teljesen tipikus fiú-lány reakciók… :D

Persze a kórházban lebzselni számukra nagyon unalmas volt, csupán addig élvezték, amíg levetkőztettük Olit, hogy meg tudják nézni milyen kis picike, és persze a legfontosabbat is látni akarták, a köldökzsinórt… :) Örülök is, hogy megnézték, hisz naponta változott a kinézete, legalább ők is látták. :)




 Dani ekkorra már hosszú napok óta nem legózott, így kicsit be is vágta a durcit, mondta Levinek, hogy “mennyünkmáhazaaaaa”… :) 

 Egyébként egy két ágyas szobában voltam, a szobatársamnak is indított szülése volt, 41+2 környékén járt már. A férje már hetek óta szabin volt, várták a babát, aki csak nem akart jönni. Hétfőtől viszont dolgoznia KELLETT, így nagyon drukkoltak, hogy mielőbb kibújjon a kicsilány. Mire én a szobába kerültem, csütörtökön, akkor ő már ott volt. Pénteken folyamatosan érdeklődtem utánuk a szülőszobáról, mire Oli megszületett, náluk még nem volt baba. Szegényt nagyon sajnáltam, hogy beelőztem… :( :) Amúgy június 12-én Oli volt az EGYETLEN baba, aki a mannheimi Diakonie kórházban született… :)

 Szobatársnak csak 2 előtt (már szombaton) született meg a kislánya, (jó másfél kilóval nehezebben, mint Oli :) De, valójában jó másfél hónap volt köztük ugye… :) ), ennek rendje-módja szerint fel is ébresztettek, mikor áthozták a szobába… Meg később is, mikor szobatárs hajnalban felcsöngette a nővéreket, hogy menne zuhanyozni…

 Oh, igen, nővérek! :) Alig értünk be a szobába péntek este, jött is a nővérke, “sziasztok! Gratulálok a babátokhoz!”-mindezt magyarul… :) Persze a terhes-frissenszült agyam nem tudta hirtelen, hogy ISMEREM-e a csajt, vagy csak a magyar-magyarhoz közvetlenség szól belőle? :) Beszélgettünk kicsit, aztán ahogy kitette a lábát, rohantam a Facebookra, hogy megnézzem, hogy ő AZ-e, akire gondolok, vagy teljesen más? :D Persze az volt, találkoztunk már 2x, egyszer egy baba-mama találkozón, ahova teljesen véletlenül csöppentem, és egyszer összefutottunk a villamoson. Alig pár hete dolgozik a csecsemőrészlegen, és csak félállásban, hatalmas mázli kellett hozzá, hogy összefussunk :) Meglehetősen jó érzés volt magyar hangot hallani, és éjjel magyarul csevegni a nővérpultnál… :) 
 (de, hogy egyetlen egy nővér sincs tekintettel arra, hogy éjjel a páciensek ALSZANAK?! Az ÖSSZES úgy robbant be a szobába, mintha kergetnék… :-/ )

 Szombat hajnalban, mikor rápillantottam Oli kiságyára, teljesen frászt kaptam… :D Nyitva volt a szeme! :D Nézegetett… Alig pár órásan NÉZTE a hajcsatomat a kapaszkodón, jó kontrasztos volt a fehér fal előtt a fekete csat. :) 


Dani fényképezte :) (és igen, ott felejtettem a kórházban a csatomat... :D)


 Az éjszakás nővér nagy szopi-párti volt, a szobatársamanak jó sokat segített, a babája elég sokat sírt. Panaszkodott is Elvira (szobatárs), hogy nincs elég teje… Megmutattam neki ezt a képet:



És felhívtam rá a figyelmét, hogy Laranak MINDEN új, éhes, levegőt kell vennie, az eddigi puha nyugi helyett fényes, hideg helyen van, ruhát kell hordania… Ez pocsék lehet egy újszülöttnek, én is nyígnék… :) Kicsit megnyugodott ettől :)
 Reggel kérdezte a nővér, hogy hogy szopizik Oli? Mondom, nem tudom… Milyen sűrűn kér enni? Nem tudom… Mennyi ideig eszik? Nem tudom… :D Foggggalmam sem volt, nem néztem az órát, ha kért, kapott… Legközelebb felkészülök, hogy milyen választ várnak ezekre a kérdésekre… ;)

 Vasárnap reggel jött a váltás, meghallotta szobatárs babát sírni, már hozta is neki a cumisüveget… :( Azonnal… :( Persze meg is nyugodott tőle… Mivel mi aznap hazajöttünk, nem tudom, hogy hogyan alakult tovább a történetük szopi szempontjából, de érdekes volt látni, hogy míg az egyik nővér egész éjszaka próbálkozott anyukával, a másik azonnal az üveghez nyúlt… :(

 Vasárnap várt rám a nőgyógyász. Az a doktornő volt, aki a kedd esti UH-t csinálta, meg is beszéltük a szülést is, meg azt is, hogy felesleges volt a riogatás, se nagy feje, se extra kicsi pocakja nincs Olinak. :) Megvizsgált, mindent rendben talált, elmondta a szokásos szöveget, ne emeljek, kíméljem magam, ha lázam lenne nődoki, vagy hozzájuk vissza.
 Miután én készen voltam, Olit várta a gyerekorvos. Megnézegette a reflexeit, meghallgatta, nála is minden oké volt, jöhettünk haza! :)




 Közben szombat éjszaka Levi anyukája is megérkezett. Én már aludtam félig, mikor írt Levi, hogy felszedte Anyuját az állomáson. Csakhogy a bőröndje nincs meg… :( Két állomással korábban még látta, de Mannheimben se híre, se nyoma nem volt… :( Az állomáson javasolták Levinek, hogy szaladjon végig a vonaton, hátha meglátja, dehát úgy, hogy azt se tudja mit keres… Maradt az a lehetőség, hogy bejelentjük, és reménykedünk… (erről még mesélek...)

Szóval vasárnap délelőtt elindultunk haza... :)