2015. február 26., csütörtök

Eri (+Pötyi)

Eri (+Pötyi)

Még mindig dolgozok, nanáhogy, hisz még csak a 22. hetet töltöttem kedden. Pontosabban papíron dolgozok, de elég sokat vagyok szabin. Egyrészt kb november óta megvan a helyettesítésem, másrészt ő hozta a barátnőjét takarítani-mosogatni, így, amit eddig egyedül, vagyis a főnökkel ketten csináltunk, arra hirtelen négyen lettünk... Alapvetően szimpatikus a helyettesem, csak az zavar (naaaagyon...), hogy a barátnőjével az anyanyelvükön beszélgetnek MINDIG. :( Amiből persze egy kukkot sem értek... :( Meg az is zavar, amkor ő csinálja az "ÉN" miniquiche-eimet... Meg gyakorlatilag a munkámat... :(
 Ez volt amúgy a keddi melóm :)



 Persze azért nem olyan rossz, hogy míg pl Lilunak farsangi szabija volt a múlt héten, én is itthon tudtam lenni, illetve tegnap sem voltam pl, így Dani is itthon maradhatott (nem volt kedve ovizni, és miért ne maradhatott volna itthon? :) ), és át tudtam nézni a múlt héten a babaruhákat. :)

 Amúgy a múlt héten, és előtte is voltunk Picurka-kukkantáson, a nem-túl-meggyőző Down kór szűrés-para miatt (ami ugye alaptalannak bizonyult!) kaptunk beutalót egy extra kukkoldára, jóóóóó alaposan megnézték a kismanyusunkat, és minden a legnagyobb rendben van vele! :) 

Az orra előtt van a lábfeje... :D

Buksi :) (Lilu szerint olyan, mint egy majom...)

Pici talpacska


Éppencsak nagyobb a koránál... NAGYOBB! Az ÉÉÉÉN kisbabám?! Számomra ez totális döbbenet... :) Hisz én sem vagyok nagy, Lilu-Dani is picikének született, erre most a koránál NAGYOBB? :D a múlt heti UH-n láttam, amit kiírt a gép, egy héttel volt nagyobb mindene, kivéve a feje. Ez megintcsak fura, Daninak ugye sosem volt kicsi feje... ;) (erre még visszatérek... ;) mármint Dani fejére )

 Híztam már kb 5kg-t, ma sikerült egy borzalmas képet csinálnom magamról, amin tokám van, és határozottan KÖVÉR vagyok... Tudoooom... De akkor is gáz az a kép... :D Amúgy kb csak a hasam (és a mellem!! Sáliláliiiiii!!) nő.

22+1
NEM ez a tokás kép! :D Azt megtartom... ;)


 Kisemberke egészen teljesen biztosan kisfiú. :) Lilunak még mindig hullámzó a kedve, ha ez szóba kerül, jobban örült volna egy hugicának, de ez van. (nem mondom, hogy nem félek tőle, hogy a Picivel is olyan lesz a kapcsolata, mint Danival... :( Eleinte szép-és-jó, aztán... hmm... változékony?) Dani meg? Nos, ő 5 éves, és fiú, úgyhogy őt anyira nem hozza lázba ez a kistesó téma. :) De azért ő is puszilgatja a hasamat, vagy fogja, ha szólok, hogy rugdal az Öcsibogyó. Csak míg Lilu csupán pihenteti a kezét a hasamon, Dani visszadübög az öccsének... :D

 Öcsitesónak neve nincs, lehetőségek vannak, a gyerekek DIRKET egymásnak ellentmondó nevet választottak, én Danival vagyok, Levi tartózkodik... De, azt hiszem, először látnom kell majd Pötyit, és majd a szülőszobán döntök. A -szerintem- két lehetséges név közül más jár neki, ha kék szeme lesz, és más, ha barna. :) Tudom, a babáknak MINDNEK kék, de Daninak kékesbarna volt (addig azt se tudtam, hogy van ilyen szín... :) ) De Pötyinek kék szeme lesz... És Ő én lesz. :) Lilu-én, Dani-Levi, most jön a fiú-Eri, aztán a lány-Levi :) (ezzel amúgy összevág az UH eredmény, miszerint hosszú lába van Pötyinek ;) ) Van még egy név, a Péter, az utóbbi időben MINDEN filmben van egy Peter szereplő, a legutóbbi könyvemben is volt, a "Pötyi" majdnem Pöti, ami franciául "petit", ami szintén ugye Peti... :) És tök jó lenne az én javaslatommal párban... De Levi elzárkózik a két névtől... :( Teljesen. Szerinte idiótaság, és döntésképtelenség a két név. Lilunál sem egyezett bele, azóta is szomorkodom amiatt, hogy Lill nem Lilla Dorina lett... :( (Daninál örültem, hogy EGY nevet találtunk... :D)

 Ez a kismamaságom amúgy teljesen más, mint a korábbiak. Lilunál összesen kb 3x voltam dolgozni (igaz, akkor 12 órát...), Daninál SEMMI dolgom nem volt, (leszámítva persze azt az apróságot, hogy volt itthon egy másfél évesem :) ) most meg...?! Tele vagyok fix dolgokkal, reggel időre összekészülődni, időre kell menni a Babákokért ide, aztán oda. Fura. :) Más.

  Kb 2,5 hónapja éreztem már, hogy a csontjaim csúsznak szétfele, ahogy nyomta a méhem a szeméremcsontomat, MINDEN lépésnél fájt. Persze hozzá lehetett szokni, de sietni pl nemigen tudtam. Aztán hétfőn, mikor indultunk az oviba-suliba-melóba, a lépcsőn rámtört egy érzés. Valamit elfelejtettem. Valamit otthon hagytam. Pocak? Megvan... ( :D naná...) De valami HIÁNYZIK... Mikor kiszálltam a kocsiból, és egy icipici fájdalom nyilallt a szeméremcsontomba, akkor jöttem rá, hogy mi "hiányzik"... A FÁJDALOM! Valami változott odabent, és NEM FÁJ az aljam! :D Valami csodálatos dolog ismét fájdalom nélkül lépkedni, teljesen el is felejtettem, hogy mennyire nem nehéz dolog a séta... Annyira könnyű lettem! Úgyhogy most van az igazi, csodálatos második trimeszter. Eddig is élveztem, legalábbis azt hittem, de most?! Most élvezem igazán...! Olyan dolgokra jut végre energiám, mint a délutáni mosás, teregetés leszedése-elpakolása, ablakpucolás (csak light-osan persze), mára talán a vasárnapi edényeket is elmosogatom végre... ;) Az eddigi szabadnapjaimon inkább sorozatokat néztem, és horgoltam...

 Ha már sorozat: A Vásott szülők, Parenthood című sorozatot nagyon ajánlom! :) Nekem nagyon tetszik, teljesen életszagú, 4 felnőtt testvérről, és a családjukról szól. (És megint rohadt irigy vagyok, amiért nekik kéznél vannak a tesóik, a mieink meg itt-ott-amott... :( (München, Koppenhága, Győr) De, azért remélem, az enyém-gyerekek közelebb maradnak majd egymáshoz-hozzánk, és talán náluk megvalósul a szép-nagy-család, tesók, unokatesók, mindenki karnyújtásnyira. Unokatesók... Hmm... Lilu és Dani kb felnőtt lesz, mire lesz unokatesójuk... :) :( )

 A fogaim viszont nagyon megsínylik, hogy megint fiunk lesz... :( Dani után-közben is tönkrementek a fogaim, 1 éves volt, mikor pótlást kellett csináltatnom. Most már túl vagyok egy foghúzáson, szilveszterkor kiesett az egyik tömésem, egy héttel később ebből a fogamból letört egy jóóóó nagy darab, menthetetlen volt, szájsebészet (amit kb SOHA nem tudok kimondani, és "sájszebészet" lesz belőle, a gyerekek persze ledöbbenve vihognak, hogy "Anyaaaaa!!! Kimondtad a "s"-szóóóót!!" =scheisse-sájsze, a legcsúnyább német káromkodás :D), foghúzás. Erre tegnap megint ki-letörött egy tömött fogam. Nem a tömés! Neeeeem...! A FOGAM! :-O
 Azt belekalkuláltam, hogy kövér leszek nyárra, hogy nagy lesz a fejem, hogy nem alszok majd éjszaka, hogy feszülni fognak a melleim, hogy szuszogni fogok az óriási hasammal, hogy a szülés fáj, a regenerálódás sem leányálom, a szoptatás kezdete is pocsék, hogy a csontjaim szétcsúsznak, hogy a méhem keményedik, hogy muffin-hasam lesz... De azt nem, hogy a fogaim meghalnak teljesen... Hogy fogdokihoz kell járnom, hogy fogpótlásra kell egy rakat lóvét költeni, hogy valószínűleg megint lesz néhány fogam, amit le kell csiszolni, hogy az ilyen-olyan pótlást rá lehessen helyezni... :(((( És nagyon félek is tőle, a fájdalomtól, az érzékenységtől, (attól, hogy fog nélkül kell léteznem x ideig...), és az anyagi vonzatától is... És dühös vagyok... Na nem Pötyire, őt imádom, egyik gyerekemre sem haragudtam, amiért gyakorlatilag tönkretettek testileg (bár, lássuk be, elég szívás, a pasiknak ez SEM okoz változást...), csupán a helyzetre.
 ...és nagyon félek, hogy a negyedik is fiú lesz, és 35 éves koromra éjjelre nem csak a szememet veszem majd ki (kontaktlencse), hanem a fogaimat is... :(

----

Régóta agyalgatok, hogy valamit kéne magammal kezdenem. Mármint itthonról pénzt csinálni. A gyerekeim növekvő számával az általam megkeresett/megkereshető pénz mennyisége valószínűleg csökken. 3 órásnál több munkát valószínű nem tudok majd vállalni, hacsak nem szerzek egy au-pairt, vagy nem lesz Lilu a bejárónőm-bébiszitterem, amit semmiképpen sem szeretnék. (bár... elméletileg Levi ugye itthonról fog dolgozni... ;) ) Úgyhogy kéne valami. Kézenfekvő lenne a horgolás. De attól félek, hogy ha KELL, akkor nem megy. Akkor már nem hobbi, hanem egy nyomás, és azt nem akarom. Persze ettől még belelendülhetek, majd ha lesz 10-20 babatakaró készleten (jajj, csak azok a hülye eldolgozásra váró szálak ne lennének! :( ), vagy kendő, akkor lehet csinálok egy netes boltot. De horgolni biztos nem lehet szoptatás közben.. :) Márpedig a következő 2 évben (kb, minimum...) valószínű elég sok időmet fogom szoptatással tölteni... ;) Ami még tetszik, az a mindenféle letölthető lapok gyártása. Néhány éve csináltam egy karácsonyi tervezőt, és a filofaxomba is szoktam ezt-azt nyomtatni, nagyon élvezem az egészet. :) De valami EREDETI kéne, valami saját, nem innen-onnan letöltött (és amúgy nem továbbértékesíthető, pontosabban az ingyenes minták általában nem felhasználhatóak pénzkeresési célokra, ami jogos). Úgyhogy néhány napja eldöntöttem, hogy rajzolni fogok. És megrajzolom a SAJÁT karakterkészletemet, a saját kis bigyókáimat, amivel dekorálhatom (majd) a letölthető filofax lapokat. :) Ehhez persze meg kell majd tanulnom egy illusztrátor program használatát, de Levi lelkes, már talált nekem programot is, könyvet is hozzá... :) (mondjuk sajnos az, hogy ő is konyít ezekhez a dolgokhoz, nem inspirál, sőt... :( Jó lenne valami olyan, amihez neki semmi köze nincs, amihez ő egyáltalán nem ért, ami csak-az-enyééééém... Ez viszont a horgolás...) Az ötlet persze nem teljesen eredeti, és a manókák sem, amiket rajzolok, de nekem nagyon tetszik :) (és a Babákoknak is :) )




-----

 Néha megint rámtör a magány... :( Levi itt van, kéznél van, de olyan jó lenne megint valaki, akivel lehet vihogni, aki felhív, akit felhívhatok, akivel el lehet menni ide-oda... :( Kezdem elhinni, hogy velem van a probléma... :( Persze az is lehet, hogy "csupán" az a baj, hogy "kényszer" alatt születtek az elmúlt év barátnőségeim, hisz az otthontól való távolság hozott össze mindig valakivel, és én mindig elhiszem, hogy örökké tart. Pedig nem. Csak addig tart, amíg egyfelé megy az életünk, vagy amíg... hú, ez gázul hangzik... de akkor is leírom... amíg elvégzem a dolgomat, amit az a barátság kíván tőlem. Persze, amíg tart, addig én is kapok! Csak utána NEKEM hatalmas űr marad. Mindig. És most megint itt ez az üresség. Vannak persze német Anyuka ismerőseim, már régesrégen nem félek a németektől ;) de az más. Teljesen más az anyanyelvemen, gondolkodás nélkül csivitelni valakivel az akármiről, mint ugyanezt németül, ahol amint kimondtam a mondatot, már rá is jövök, hogy "ez után a kötőszó után másik szórend kellett volna...", "pff... nem tettem múlt időbe az igét...", "jajj, nem jól ragoztam!", "jajj, a másik segédige jobb lett volna ide..."... Megértik 99%-ban, hogy mit akarok, de... na... :( +minél jobban tudok németül, annál inkább gyorsan beszélnek velem a németek, és annál kevesebbet értek meg belőle... :D

----

 Nagyon várom, hogy hazamenjünk, bár én két hétre terveztem, örülök, ha egy lesz belőle. Levi húzza a száját. :( Meg is értem. Egyrészt őt nem vonzza annyira Magyarország, mint engem-minket a gyerekekkel, másrészt neki kell egyedül levezetnie 2x850km-t, harmadrészt neki is szabira kell jönnie, illetve jelentős anyagi vonzata van a hazaútnak... De nekem-nekünk KELL, hogy találkozzak a szüleimmel, a tesómmal, Papikámmal, Levi családjával, Juliferemmel...
 ...aztán már csak pár hónap, és jön Levi Anyukája! :) Még nincsenek megbeszélve a pontos részletek, de itt lesz, mikor Pötyi megszületik. :) Meg előtte is nyilván néhány napot(/hetet?), mert gyakorlatilag június 9-től július 14-ig bármikor érkezhet Pötyi. (reményeim szerint júniusi lesz, valami huszonos dátummal... :) ) Aztán utána jön az Anyukám is! Utána jön a nyári szünet a Babákoknál, ami alatt nagyon szeretnék valahogy, valahová Magyarországra menni. És, amíg Anyukáink itt lesznek, szépen újítják majd fel a házunkat, erről már meséltem, továbbra is hidegrázásom van a gondolattól, hogy itt fognak az emberek mászkálni, fúrni, faragni, kopácsolni, porolni az ablakom előtt, miközben ismerkedek a legújabb kisfiammal... Morr... :-S

Nem akarom egy "morr"-al befejezni az írást, de fogalmam sincs, hogy miről írhatnék még magamról... :)

2015. február 25., szerda

Levi

Pici kis Facebookos szöszökbe már nem férek bele, de muszáj már mesélnem... (frissítés: menet közben kiderült, hogy mindenkiról annyi mindent szeretnék írni, hogy egy bejegyzésbe nem fér bele... Úgyhogy mindenki kap egy sajátot, csak győzzétek kivárni... ;) )

Levi:

Még mindig nem jött meg a gépe. Hm... Meséltem már egyáltalán arról, hogy itthonról fog dolgozni?? Ha jól emlékszem (terheségi demencia, vagy sima nem odafigyelés... :D Khm... Annyit tud beszélni, és sokszor csak azért mondja, mert ki kell hangosan mondania, PlayStationos dolgok, Microsoft-szidás, néha elfelejtek figyelni...), 3d-ben fog itthonról folyamatokat modellezni. :) A gépét sikerült nagy nehezen elfogadtatnia, hogy milyet szeretne, nem volt könnyű, hosszú hosszú leveleket írt, hogy miért van rá szüksége, de elfogadták, megrendelték, már Írországban van (ott van ugye a munkaadó cége), még a főbb programokat kéne installálni (de az informatikus még életében nem látott ilyen gépet...), visszacsomagolni, postára adni, és Levi dolgozhatna itthonról. Izgalommal vegyes félellemmel várom, hogy milyen lesz... :D Amíg dolgozok, addig jó/jobb, de utána?! Picinkével, Levivel itthon együtt 24 órában? :D Érdekes lesz... És biztos, hogy nagy segítség is!
 Tavaly volt munkainterjún, jó 50km-re lett volna innen a munkavégzés helye, igazából csak kíváncsiságból ment el. Mert arra jutottunk, hogy NEM tudna senki annyi pénzt-szolgáltatást ajánlani, amivel kifizetődne az, hogy reggelente el tudja vinni a Babákokat, nincs az a pénz, amit megérne, hogy reggel-este plussz 1,5-2 órát töltene távol... (szóval összességében 3-4 órát...) A Csibékek hurcibálása már most is csudijó (főleg, ha Daninak 8-ra, Lilunak 8:45-re kell mennie...), hát még akkor milyen jó lesz, ha Picinkével itthon leszek...

 A farsang kapcsán is mindenképpen meg kell említenem Levit... :) Mikor kiderült, hogy a középkor lesz a téma, és Dani határozottan kijelentette, hogy SÁRKÁNY akar lenni, Levi nekiállt tervezni. Először laptopon, 3d-ben. Aztán kinyomtatta kicsiben, kivágta egy részét, összeragasztotta, hogy lássa, milyen lesz. Aztán kinyomtatta nagyban a terveket, sniccerrel kivágta, összeragasztotta. (Először olyan volt, mint egy csirke... Aztán, mint egy delfin... :D Szegénynek biztos nem esett jól, mikor "lecsirkéztem" a sárkányát... :D)


 Valahol a tervezés közben lelépett néhány napra Írországba is.

 Hazaért csütörtök este, pénteken már ragasztott tovább. És onnantól kezdve minden.áldott.délután/este... (már nagyon vártam, hogy vége legyen a farsangszezonnak! :-/ )


 Miután elkészült a váz, jöhetett a papírmasé. Újságot nyirbáltunk, tapétaragasztót kevert, és lefedte a sárkányvázat. Közben mi lufikat papírmaséztunk :)




 Miután a papírmasé is elkészült, hungarocell tojásból felkerült a sárkány szeme.


 majd lefestettem (végre segíthettem!) fehérre az egészet. Majd lefestettük pirosra is...




 Majd kidekoráltuk. Majd Levi kivágta a fogait, egyesével.

 Aztán elővette a varrógépet, és megvarrta (!!) a sárkányjelmezt is. (És rájöttünk, hogy a filc nem alkalmas hosszú ujjú pólónak, mert egyáltalán nem nyúlik. Így lett mellény a felsőből... :D)
Majd bubis fóliából kivágta, és megragasztotta a szárnyakat.


 Kedden, az oviban, mindenképpen Danié volt a legjobb jelmez. ;) (ha hozzáteszem, hogy rajta kívül csupán egyetlen egy házi készítésű volt csupán, akkor már nem annyira nagy érdem, de, szerintem, akkor is ezt mondanám, ha mindenkinek barkácstündérek lennének a szülei ;) )