2014. november 29., szombat

2006. november 14-én kezdtem el blogot írni... :) Vagyis már több, mint 8 ÉVE írok... Ez most csak onnan jutott eszembe, hogy a kommentek között írta Ildikó, hogy szinte gyerekként kezdett olvasni. :) Ennek örömére ismét megpróbáltam elővarázsolni a Freeblogos blogomat, és rá is jöttem a megoldásra! 850 A4-es lapnyi írásom volt/van ott... :-O De végre sikerült egész olvasható formába hoznom a HTML nézetet, amit lementettem... 850 oldal... Kicsit meg kéne vágnom, át kéne ide hoznom, de a legjobb egy könyv lenne belőle... :) Ha egyszer eltűnne az internet, nagyon jó lenne, ha az megmaradna... (hehe, elég életszerű, hogy egy zombi apokalipszis közben egy kódex méretű könyvvel meneküljek, nem? :D)

 Még egyszer nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan gratuláltatok!! :) Komolyan nem hittem volna, hogy ilyen sokan jártok még erre... És olyan jó sok "régi" ismerős is előkerült! Nagyon jól esik...!! :)

Én amúgy mondhatni jól vagyok... Bár tegnap határozottan hisztis voltam... De ez is normális... :) Főnököm röhögött is rajtam, mikor mondtam, hogy ma hisztis vagyok... Kérdezte, hogy miért? Mondtam, hogy "talán terhes vagyok?!" :D Bár, amúgy nem hiszem, hogy hiszti lenne... :P Ott indult, hogy... hú, de messziről kell kezdenem! Szóval, tavaly télen leszerelték az erkélyünket, mert balesetveszélyesnek lett ítélve... (véleményem szerint simán kibírt volna még néhány évet, de mindegy) Leszereléskor az volt a terv, hogy 2014 tavaszán lesz új erkélyünk. Naaaaagyon vártuk a tavaszt, de semmi sem történt... A hátsó udvaron burjánzott(zik) a gaz, teljesen használhatatlan lett (a felét felszórták tavaly kaviccsal, mert olyan sár volt, hogy a nagy munkagépek, amik kellettek az erkélyek leszedéséhez elsüllyedtek...), így idén a húsvéti nyuszi sem tudott oda jönni. A következő füles arról szólt, hogy aug. végén nekiállnak. Jött az augusztus, majd ment (közben mi otthon voltunk, és álmaimban az szerepelt, hogy mire hazajövünk egy szép új erkély fog ránk várni, és megússzuk a munkálatokat... naív, NAÍV Eri!!), erkély semmi. Közben én egyre bosszúsabb voltam, az volt a kávézónk, a gyerkek ott pacsáltak korábban nyáron, ott nőtt a koktélparadicsomom, telente az volt a második hűtőm, és most SEMMI. A házban lakó szomszéd egyszer említette, hogy kérhetünk valami kedvezményt avvégett, hogy nincs erkély, hisz az egy komfort fokozat. Levi megigényelte, kaptunk 10%-ot, visszamenőleg is. Ennek azért kicsit örültem... ;)
 Aztán csütörtökön jött egy levél. A várható felújításokról. Lépcsőház renoválás, lift, erkély stb. 2015 májusától 2015 augusztusáig fognak tartani kb a munkálatok, reggel 8-tól, délután 5-ig. Májustól, aug-ig... Mikor leszek itthon? Mikor terveim szerint lógatnám a lábamat, növeszteném a pocakomat, kimosnám a rengeteg babaruhát? Igen, kb akkor... És mikor születik Picinke?! A munkálatok KELLŐS KÖZEPÉN! Csóri kiscsibét a bezsákolt lakásba hozzuk majd haza, ahol egész nap fúrnak-faragnak-kopácsolnak... Hogy fogok így lábat lógatni? Mekkora por lesz a lakásban? Hellószia nyugodt gyermekágy... :( (Eri megint naív... :D Két gyerek mellett hogyan is vízionalizálhatok magamnak NYUGODT gyermekágyat?! :D Elárulom: Anyukáink segítségével... ;) )
 De ez még mind semmi... Mindemellé megemelik a bérleti díjunkat is, hisz valakivel ugye ki kell fizettetni a felújítás költségeit... Ez egészen pontosan 180 eurót jelent havonta... :-O Na, ezen már igazán nagyon kiakadtam! Ugyanis NEM KÉRTÜK a felújítást! Nem szavaztam meg! Nekem rohadtul nem kell lift a 3.-ra! A régi roncs erkély is megfelelt! :((((( De mit tehetünk?! :(

 Miután végigszaladtam a levelet, és kellően kiakadtam, Levi újabb "jó hírrel" örvendeztetett meg... Dec. 15-16-17 Írországba kell mennie... Mikora van időpontunk a nődokihoz? Dec. 16-ra... :(

Ez volt a csütörtök estém, pénteken reggel, mikor mentem dolgozni, szétszakadt az órám szíja. Szerencsére nem bicajozás közben az úton, csak mikor elindultam, így nem repült le a kezemről, nem tört ripityára, de igazából mindegy is, mert használhatatlan... :( (és nincs értelme az angyalkától újat kérnem, mert csak március környékén lesz kapható az az óra, amit az angyalka szán nekem...)
 Aztán hívott Levi, hogy felhívta a másik nődokit, aki a 12. heti naaaagy genetikai UH-t csinálja, és 22-re kaptunk időpontot... Csodás. Addigra mindkét gyerek szabin van már, így kereshetünk bébiszittert... Karácsony előtt két nappal... Ráadásul bíztam benne, hogy nem olyan későn lesz. Bár igazából jogos, december 23-án töltöm a 13. hetet, úgyhogy teljesen ideális a 22-e, de akkor is!
 Ó, és szintén péntek reggeli esemény, hogy a kilóim kevesebbek lettek, a hasam meg 2cm-vel kisebb, mint az előző héten... :( (persze rögtön mindenféle hülyeség/aggódás jut az eszembe ilyenkor...)

Na, ezek után voltam "hisztis" tegnap... Ugye, hogy ez nem is hiszti?! ;)

  És gyűlölöm ezt az időszakot, amikor még nem érzem a Picinke mocorgását, és fogalmam sincs, hogy jól van-e vagy nincs... Nagyon várom a 22.-i UH-t, ahol megmondják, hogy minden oké... (és esetleg netalántán azt is, hogy lány... :D Danit a 12. heti UH-n mondták meg, ugyanannál a dokinál, ahova most megyünk. Megemlítettük, hogy megnézhetné a nemét, mire a néni mondta, hogy "ez most nem fontos... Most csak az a fontos, hogy egészséges-e... És igen, a fiúk egészséges!" :D)

Illene a többiekről is írnom végre... ;)

Lilu továbbra is élvezi a sulit, a héten, mikor írta a matek háziját, és szuperül csinálta az összeadásokat (10-ig), olyan fura volt, hogy olyan dolgot tud, amit nem TŐLEM-TŐLÜNK tanult... :-O Oltári cuki, ahogy próbál írni, és keveredik a német a magyarral, így lesz pl a "sárga"-ból "scharga", illetve hangokat tanulnak, így pl leírta az "Apfel"-t úgy, hoyg "APWL", kiolvasva amúgy tényleg hasonló... :) Olvasni is próbál, nem irigylem, mert tényleg nem könnyű neki, hogy az az "A" most éppen magyar "A", vagy német "Á"...  :( de majd belejön! :)
 A balettot abbahagyta, azt modta IGAZI sportot akar, futkározással, mászással, ugribugrival, a balett túl lassú... Igazság szerint megértem, és őszintén szólva nem nagyon bánom... Csak kocsival megközelíthető a balett-terem, így csak Levi tudta vinni-hozni, ha nem volt itthon, nem ment. Egyelőre nincs másik különórája, viszont már ugye nem csak két hetente van 1 tornaórája, mint az oviban, hanem hetente 3, ezzel elvan. Keddenként meg kórusra jár, ma lesz egy főróbája 11-kor, holnap meg fellépnek a templomban... :)



 Danival nem könnyű. Egyik pillanatban túlcsordulva, giccsesen imádjuk egymást, aztán valami, akármi, nem úgy van, ahogyan ő azt szeretné, és bevadul. 0,01mp alatt eljut a totális düh-harag stádiumába, és kezelhetetlen. Nem segít, ha megölelem, ha duruzsolok neki, gyakorlatilag semmi. :( Nagyon nehezen kezelem, és komolyan, néha félek érte menni az oviba... Mert én megyek érte, várom, imádom, ő meg rámnéz, és kiborul, amiért nem tudott elbújni, vagy akármiért, és duzzog, és nem öltözik, és csapkod, és eldobja a csizmáját, és és és... :( Aztán valahogy átbillen, és ölel, és puszil, és imád, és én is őt, és megállítanám a pillanatot, és csak ölelném, és puszilnám, és csak élvezném a pihepuha bőrét, és úgy akarok maradni vele örökké!
 Amikor jó kedve van, akkor nagyon. Képes elvonulni a szobájukba, előveszi a Lego Creator leírását, és oldaról oldalra követi az utasításokat, és összeszereli a 6 éveseknek való Legot, hiba nélkül. Nagyon élvezi! Olyan jó nézni közben! (arról inkább nem kéne írnom, hogy mióta legózik, hogy néz ki a gyerekszoba padlója... Nem szabad elpakolni, mert minden mütyür kell neki, meg a félbehagyott projctekhez sem nyúlhatok... Úgyhogy hajlamos vagyok homokba dugni a fejem, és becsukni a gyerekszoba ajtaját... ;) )
 A héten nagyon öszevesztünk egyik nap... :( Rászokott a "puki-kaki-pisi" szavakra, kb minden helyzetben előjön. Már a délután folyamán megkértem, hogy a konyhában NEM vagyok hajlandó eltűrni ezeket a szavakat, különösen nem evés közben. (más az, ha ilyesmiről beszélgetünk, akkor nem zavar, de a "pukisajt", meg a "kakiszendvics" ezredszerre már nem vicces) Valahogy mégis kicsúszott a száján egy tiltott szó. Én meg elvettem a vacsoráját, és kiraktam az előszobába, hogy ha így beszél, akkor azt tegye a konyhán kívűl. Csupán egy "bocsi Anya!"-ra vágytam... de nem. Jött a duzzogás, A DAC, és nem és nem és nem volt hajlandó bocsánatot kérni. (ez is tipikus Dani... Elkövet valami "rosszaságot" és azonnal meg is bánja, látszik rajta, de addigra amiatt, hogy szégyenli magát, azért nem kér bocsánatot... :( ) Én meg a sarkamra álltam, és nem engedtem addig az asztalnál enni, amíg nem kér bocsánatot... És nem kért. És nem evett vacsorát. És nem adhattunk neki jóéjtpuszit. :( És nagyon szenvedtem... :'( (miután elaludt, bementem hozzá, és csakazértis megpuszilgattam...) Reggel, mikor felkelt, bejött hozzánk,  fülig érő szájjal, nagyon cukin, "jó reggelt! naaaagyon éhes vagyok! Már a pocim is korgott! Kaphatok reggelit?" És mintha misetörtént volna, a világ legcukibb kisfiúja ette egy szó nélkül a reggelijét, és nem is emlékezett rá, hogy miért ilyen böszmeéhes... (mielőtt odaadtam volna a reggelijét, jóóóól megölelgettem, amit nemcsak, hogy hagyott, de viszonzott is, és megint mondta, hogy "Anya, te vagy a legjobb" és "mindig szeretni foglak!"... és jajj, annyira nagyon szeretem ezt a kismócsingot!!!! )


2014. november 18., kedd

Alle gute Dinge sind drei, vagy, ahogy magyarul mondanánk: három a magyar igazság..

 Régesrégen, mikor éves vizsgálatra mentem a nődokihoz, és pont ott volt a szomszédunk, csillogó szemekkel kérdezte, hogy csak neeeem? Hisz "Alle gute Dinge sind drei!", akkor hallottam először ezt a mondást, és azóta is fejemben kattog. Bár, hozzám a magyar verzió, miszerint "és egy a ráadás" még minidg közelebb áll, de ahhoz előbb kell a három... ;)

 Nem titok, hogy régóta tervben van, hogy többen legyünk. Nem volt kérdés soha, hogy szeretnénk még gyereket(keket), a kérdés "csak" a MIKOR volt... Levi már tavaly is nagyon hajlott a dologra, egyszer még a fejemhez is vágta, hogy önző vagyok, és az is voltam, de kellett ez az önzőség ahhoz, hogy később igazán, őszintén akarhassam. Akkor még csupán egy éve ugrottam vissza a felnőtt életembe, sőt, nem is vissza, inkább csak bele a "német-felnőtt-életem"-be, alig egy éve éreztem újra igazán jól magam, ki akartam élvezni. Még az olyan igazán nagyon roppant önző dolgokat is, minthogy el tudtam menni bulizni nyugodtan, és akár le is ihattam magam... ihattam is néhány pohár ezt-azt, a gyerekek is aludtak éjjelente, az sem zavarta őket soha, hogy éppen kinél, kivel vannak. :)
 ...de azért ott motoszkált az a kistesó kérdés... ;) Idén nyár elején aztán megszületett a döntés. Ha márciusra időzítjük, akkor nagyon közel lett volna Dani szülinapjához, áprilisit nem szerettünk volna, Levi is Lilu is áprilisi (5 nap különbséggel), úgyhogy úgy döntöttünk, hogy meghívjuk a 31.  szülinapomra. Csakhogy Levinek kettő napra Írországba kellett utaznia. Kettő egész napot töltött távol, pont azt a kettő napot, mikor örültem volna, ha nem utazik el. Persze így is küldtünk meghívót! :) Tesztelgettem (mert volt itthon millió tesztem), és kíváncsian vártam, hogy mikor jelenik meg már végre a második csík? Nem jelent meg. Helyett jött a nemvárt vendégem... :( Eléggé elszontyolodtam, őszintén szólva (tudom-tudom, tisztába vagyok vele, hogy mocskosmázlisták vagyunk! :) ) nem ismertem eddig ezt az érzést... :(
 Na jó, egye fene, június is jó lesz... (Vagy augusztus... De akkor már nagyon meleg van, nagyon szenvednék... Szeptember? Egye-fene... De az egy egész nyár naaaagy pocakkal... Október? Háááááát... Sanszos a skorpió... November? Szintén skorpió-para... December? Kizárt, nem tolok ki vele, hogy karácsonykor legyen a szülinapja csóri gyereknek... Január? Szintén közel van a karácsonyhoz... Február? Végülis... Március:Dani, és körbe is értünk...)
...és Levi nem utazott el...
...és én megint tesztelgettem, mint valami bolond... Tudtam én, hogy a 23. napon ne számítsak semmire... De azért jól esett volna valami icipicihalványcsíkocska... ;) de mégiscsak a 23. nap! gyakorlatilag lehetetlen lett volna... De a 24.-en... Ott volt... nem azonnal, jóval később, de ilyen dolgokkal nem foglalkozok. Ott volt! Délután újabb teszt, ugyanezzel az eredménnyel. Másnap reggel újabb, délután megint... És még mindig senkinek nem szóltam... Csak gyönyörködtem a tesztekben, és alig akartam elhinni... Persze még véletlenül sem voltak egyértelmű kétcsíkos tesztek! Dupla lámpával, vakufényben lehetett csak látni a második csíkot... De Dani is egy negyed csíkként mutatkozott be... a vakufényes csík is csík! ;)

23.nap, 24.reggel-délután, 25.reggel-délután, 26., 27., 28., 29. 


 A 26. nap reggeléig bírtam, hogy ne tudja senki... Miután ismét egy két csíkos tesztet sikerült produkálnom, kézen fogtam Levit, és bevitem a fürdőbe, megmutatni neki a teszteket... :)


Reggeli, most-kelt-fel feje van, nézzétek el neki... ;) :)

Gyorsan meg is beszéltük, hogy a Babákoknak nem szólunk, előbb látnom KELL ultrahangon, hogy minden ok. De azért néhány barátnőnek dobtam egy üzenetet... ;)

Kivételesen a szüleinknek sem akartuk doki nélkül elmondani A Nagy Hírt. Ez egy teljesen új dolog, Lilut is, Danit is rögtön a teszt után bejelentettük (Lilut csak "-tem" Levi már Németo-ban volt...), de most... Nem tudom, öregszem... :) Várni akartam...

 Rögtön kértünk is időpontot a nődokihoz, bár tudtam, hogy szívhanghoz nagyon korai még, de azért hátha látja már, hogy jó helyen van. A 31. napra kaptunk is. Gyerekek lepasszolva (ezáltal német anyuka-társ-barátnő is beavatva :) ), dokihoz el.

...és a doki semmit sem látott... :( Náhány "pixelhibára" mondta, hogy lehet, hogy az lesz "Ő", de még korai... De naaaaagyon drukkol... :) És menjünk vissza KÉT HÉT múlva! KÉT HÉÉÉÉÉT????? Az olyan nagyon sok idő!!! :((( Ráadásul Levinek megint Írekhez kellett mennie, természetesen azon a héten. Felmerül a kérdés, hogy csúsztatjuk egy hetet, és jövünk együtt, vagy megyek egyedül? Őszintén meglepődtem magamon, de nem voltam hajlandó két hét helyett HÁRMAT várni, csak azért, mert önállótlan vagyok. ;) Úgyogy mentem egyedül.

Végig szenvedtem a hetet, hogy nem szenvedek... a világon SEMMI tünetem nem volt, sem émelygés, se semmi. Talán egy picit álmosabb voltam, de az sem volt vészes.

Levi vasárnap elment Írországba, és én vasárnap délutántól kőkeményen pocsékul voltam... Megjött az émelygés, másnapos gyomor, a hatalmas álmosság, az erős szagok, minden, amit hiányoltam...  Én hétfőn szabadnapos voltam, elvittem a Babákokat a koruknak megfelelő intézménybe, ahol összefutottam S-el (anyuka-barátnő, ő vigyáz a Babákokra, ha dokizunk), aki mondta, hogy nem túl jó neki a csütörtök, programja lenne, de mehet később, ha nem tudom áthelyezni a dokit... Huhh... Ok. Elrohantam a dokihoz, ahol pont akkor mondtak le egy időpontot, ráadásul olyan jó időre, hogy még a suliba is odaértem Liluért, szivességkérés nélkül. Így nyertem néhány napot, csütörtök helyett hétfőn láthattam a kicsiPöttyöt:



...aki még csak akkora volt, mint egy borsó, de már dobogott a szíve... Hihetetlen, még harmadjára is, hogy abból a picike borsóból egy igazi ember, érted?! egy I-G-A-Z-I-E-M-B-E-R lesz!

Levinek elörömködtem, S-nek is, de sem a Babákok, sem a szülők nem tudták még továbbra sem... A szülőknek nem akartam a gyerekek előtt elmondani, a gyerekeknek meg nem akartam Levi nélkül... Így még majdnem egy hetet kellett várnom...

Közben azért itt-ott elejtettem a hírt... Másnap pl bejelentettem a munkahelyemen... Egyrészt nagyon szeretem őket, és nem akartam előttük titkolózni, meg amúgy is?! Mire várjak még? Mindemellett néha kéne neheze(bbe)t emelnem, amit azért így már nem nagyon akartam, illetve ez mégis csak egy kajákkal foglalkozó hely! Tudniuk kell, mitől zöldülök el néha... :) Szerencsére nagyon jó fogadták, nagyon aranyosak, nem akadtak ki, főnököm közölte, hogy majd a bébi itt fog mászkálni a lábunk alatt... :)
 Aztán egy másik anyuka-társ-barátnőnek is elmondtam, akivel együtt járunk énekelni. Annyira aranyos volt, kérdezte, hogy megölelhet-e :) Annyira nagyon jól esett!

Alig vártam, hogy Levi hazaérjen, és végre elmondhassuk a gyerekeknek! A szüleim annak idején úgy mondták el tesómat, hogy álltunk a liftben, mikor Apusom mondta, hogy ősszel már négyen leszünk itt... Azonnal kapcsoltam, hogy tesóm lesz... :) Valahogy így szerettem volna én is elmondani nekik, meg is említettem Levinek, ő egy kicsit továbbgondolta, éppen emiatt nem értették a gyerekek, hogy most mi is van... :D Levi ebédnél plussz egy terítéket rakott az asztalra... Gyerekek persze néztek, hogy "HE? Ki jön?" És találgatni kezdtek, felsorolták az összes itteni ismerősünket... :) Akkor modta Levi, hogy még nem is ismerjük... Hatásszünet, megint jött a "HE?!" :) "Tudjátok hol van most?" -majd rámutatott a hasamra... "He? Anyának nagy a hasa, vagy mi?" "Neeeem, de az lesz nemsokára..." Dani kérdezett rá először, hogy "BABA?!" Majd örömujjongást hallatott, és meg akarta nézni azonnal... Lilu azonnal ölelgetett, simogatott...


Dani elég gyorsan túllépett a dolgon, még keresztet készített az evőeszközeiből, közölte, hogy erre van felszögelve a Jézus (templomban voltunk aznap délelőtt...), majd megérdeklődte, hogy nézhet-e mesét... "De Dani... Lesz egy kistesód!" "Tudooom, már mondtátok... Nézhetek mesét?" :)))) Pasi... :)

Délután felhívtuk a szüleimet, ők így reagáltak:


Kedden volt Levi Apukájának a szülinapja, őket akkor értük utol...:


Olyan nagyon jó látni a szüleink arcán is az örömet! :) Annyira boldog vagyok, hogy ők is ilyen boldogok, olyan jó, hogy mindenki velünk örül!!!

Ma amúgy ismét kukkoldában jártunk, Picinke, akinek még nincs "projectneve" már 1,9cm, és teljesen úgy néz ki, mint egy gumimaci... :) Oltári cuki szerintem... :)


A lényeget persze lehagytam... Június végére várjuk, június 30 az időpontunk. És szerintem kislány. ;) (pontosan ugyanúgy érzem magam, mint Liluval. Ugyanúgy mandarint, savanyú ízt, citromos vizet kívánok. Danival semmi kiugró ilyesmi nem volt...)