2013. december 25., szerda

Karácsony

A Karácsony nálunk a csodákról, meglepetésekről szól. Levivel kettesben vettük meg A Fát (kb 8 év óta először igazit, élőt, haaaaaatalmasat...), bébiszittert kerítettünk, míg Levi hazahozta és titokban díszítettük 23-án éjjel (miközben végre megnéztem-életemben először- a Grincset). 24-én már csak néhány simítás volt hátra a nappaliban, kivételesen semmi gigszer nem volt.
 Hozzánk az Angyalkák járnak. Akik félnek a gyerekektől, mert a gyerekek hangosak, és gyorsak, ezért csendben és nyugiban kell(ene) lenni, ha nem akarják elijeszteni őket. ;)
 A "semmi gigszert" visszaszívom... Nem sokon múlott, hogy nem buktunk le. Én a gyerekekkel, full csiniben a konyhában énekeltem, Levi még egy utolsó utánit pakolt a nappaliban, mikor Dani elindult kifelé a konyhából... A fene sem gondolta volna, hogy 1., elindul, 2., Levi tárva nyitva hagyja a nappali ajtaját... :-O Szerencsére nem látott meg Dani semmit, de csudamód elkezdtem remegni, hogy oda a meglepetés, mindennek vége, elrontottam mindent, míg Lillcával énekeltem... :( De szerencsére nem... :)

Az erkélyajtóban énekelt... :)

Kép nem készült az ajándékokkal teli karácsonyfáról... :) De nem is baj... Kicsit megint megéltük a pillanatot... Énekeltünk, majd felváltva bontogattuk az ajándékokat. És olyan JÓÓÓÓÓÓ volt minden... Együtt lenni, négyen lenni...




24-én délelőtt csengettek, jött a postás... Levivel meglepetten néztünk össze, nem vártunk már semmit, úgy tudtuk, hogy minden megérkezett. Levi átvette a csomagot, és fel is olvasta, hogy "Lilla Csapó, Dániel Csapó részére", aztán gyorsan elhallgatott, és mentette a menthetőt, mikor leesett neki, hogy ez bizony valakitől valami meglepetés. A feladó helyén csak annyi volt, hogy "Lego"... :) Gyanus volt a dolog nagyon, és ahogy kibontottuk titokban a hálószobában, már potyogtak is a könnyeim, mikor bebizonyosodott a gyanunk, hogy azt bizony Ildika barátnőm intézte nekünk, a messzi Angliából... Nagyon nagyon meghatott, hogy gondolt ránk, és küldött a gyerekeknek ajándékot!! (A Lego-nál dolgozik amúgy :) )

Mindkét gyerek közölte, hogy ők mindig is erre vágytak... :) Ildikám, itt is, még egyszer is KÖSZÖNJÜK!!!!!

Természetesen ragaszkodtam a családi képekhez is. Daniról addigra már lekerült az egyik zoknija, ugyanis belelépett a sütibe... :) Én hibám, míg legóztunk Liluval (életem második Lego összeszerelése volt amúgy... :D), a földre raktam a sütit... 






Imádom a fényképezőgépünk mosoly felismerő funkcióját! :D Ha arra van állítva, bárki elmosolyintja magát, már exponál is. Viszont, így nem egyszerű puszis képet csinálni... ;) Ellenben nem lehetetlen! Levi odanézett, naaaagyvigyor, puszi, kép... :D Mindezt kb 0,5mp alatt... :D

Azért a kibontott ajándékokat lefotóztam! :) (sosetöbbet nem nézett ki így a fa alja... ;) )


Nagyon boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!


2013. december 16., hétfő

Dani németül beszél

 Bár Dani júniusban kezdte az ovit, az igazi német megtáltosodása a nyári szünet után kezdődött. Mikor már végre nem mindenre azt mondta a drágám, hogy "jááááá"... :) (Lilu ugyanilyen volt, ő is mindenre "ja"-val válaszolt, mondhattak neki akármit :) )

 Egyre többször játszanak itthon németül... Dani egyre többet játszik egyedül is németül... Ha németül szólunk hozzájuk, azonnal németül válaszolnak, és Anya-Apából átváltunk azonnal "Mama-Papa"-ra, viszont az egyáltalán nem okoz gondot, hogy Levi anyukája szintén "Mama". (Igazából mi "Mámá-Pápá" vagyunk :D)

 A videón az én hangomat/németemet nem ér figyelni! :D Miközben kérdezgettem Danit, teljesen le voltam döbbenve, hogy MINDENRE válaszolt és mindent jól nevezett meg. CSAK az oviban tanul németül, itthon mi nem tanítjuk, max nagyon néha beszélgetünk velük. De, mivel az én németem elég pocsék, nagyon nem szeretném, ha bármit is rosszul tanulnának meg tőlem-tőlünk. 


Nem igazán érthető minden, de elhihetitek, hogy mindent jól mondott! :D Ja, és magát éppen "Geo"-nak hívta, előtte Umizoomi-t nézett... :)

Lilu németét már nem lenne érdemes lefilmezni... Ő kb ugyanúgy beszél, mint a korosztályából bárki... (Mikor otthon voltunk, egyik barátnőm könyörgött neki, hogy mondjon valamit németül. Annyit sikerült belőle kihúznom -igaz ezt németül mondta-, hogy nem, mert Magyarországon vagyunk, és itt mindenki magyarul beszél... ;) )

2013. december 15., vasárnap

Lilu és Dani "Kleine Glocke" fellépése

 Az eppelheimi hétvégét követő vasárnapunk sem volt unalmas. Az ovisok fellépésével egybekötött Istentiszteletre voltunk hivatalosak. A gyerekek mondták hogy ők is fellépnek, "gyerekek" lesznek, azt gondoltam, majd jól elvesznek a tömegben, de szerencsére nem így történt. :)

 Nem titok, hogy nem vagyunk templomba járó család, én még csak megkeresztelkedve sem vagyok, Levinek vannak néha kirohanásai, a miséket képes "szeánsznak, asztaltáncoltatással, füstölővel" nevezni, illetve minden alkalommal elsüti azt a poént, hogy alufóliára lesz szüksége a talpa alá, egyébként be sem mehet a templomba... Most nyomatékosan megkértem, hogy NEM akarom ezeket hallgatni, igazán kedves volt, szót fogadott... ;)

 Az evangélikus Istentisztelet nekem nagyon tetszett, főleg, hogy lehetett énekelni. :)

Valamikor a közepén a gyerekek is felsorakoztak, hogy megmutassák a kis színdarabukat, amit egyébként a templom harangjának születésnapja alkalmából adtak elő.


Nagyon aranyosak voltak, nem is volt kevés a szövegük (a többiekhez képest), pontosabban csak Lilunak volt szövege, viszont Dani is tudta :) És, mint utóbb kiderült, Lilu mindenkinek tudja a szövegét... :) A kicsik közül csak 3-an léptek fel, azok, akiknek a nagytesója már "nagycsoportos" (nem korosztályos csoportok vannak, de a fellépők a leendő iskolások voltak), így Dani is ott volt :) Egyiknek sem volt egy csepp lámpaláza sem, nagyon élvezték az egészet :)

2013. december 7., szombat

Lilu eppelheim-i fellépése

 Lillca szeptember óta balettozik. Már az első próbáján kiderült, hogy decemberben fellépnek az eppelheim-i karácsonyi vásárban, ami egy tőlünk kb 20km-re fekvő kisváros. Erre készültek heteken át. Ez a külső szemlélőnek annyit jelentett (Levi beszámolója alapján, hisz ő viszi Lilut balettra), hogy a gyerekek az egyik sarokból szaladgáltak a másikba... :)
 Aztán egyszercsak kitalálta B., az oktatónéni, hogy mégsem ezt adják elő, hanem csak mennek körbe körbe, ugrabugrálnak kicsit, lábnyújtogatás és kész.
 Egy szép novemberi kora délután volt a főpróba, ahova Lilu kb 20 fős csoportjából csupán 4-5-en mentünk el. Aki nem volt ott, azt nem engedte B. fellépni... (és nagyon örültem, hogy mi odaértünk időben, pontosabban csak icipicit elkésve, gondolom Lilunak eléggé fontos volt, hogy felléphessen.) A főpróba abból állt, hogy a gyerekek (a mannheimi, a heidelbergi és az eppelheim-i balettosok) felvonultak a színpadra, körbe karikáztak, ugrabugráltak, lábat nyújtogattak, lejöttek, és mehettünk haza. Kb 15 percet voltak a színpadon, ezért kb 2x30 percet utaztunk, cseppet morcos voltam, de mindentagyerekért... :)


 December 6-án volt a fellépés, 16:30-kor. Kb 16:20-ra be is estünk a hatalmas aulába, igyekeztem néhány balett ruhás kislányt kiszúrni (mármint a szememmel... :) ), és követni őket. Közben Levit magára kellett hagynunk, mert persze közel s távol nem volt parkoló. Egy cseppet stresszes volt, két gyerekkel, 3 télikabáttal +Lilu összes ruhájával (hülyeEri... táska semmi... :-S), kicsi balerinákat vadászni, és kitalálni, hogy hol kéne gyülekezni, Levi sehol, Nikiék odaérnek-e időben?!
 Persze csúszott az egész műsor, Levi is megtalált minket, Nikiék se maradtak le semmiről. Főleg, mert a balettosok műsora még nem azt jelentette, hogy a minik színpadra mennek... Neeeeem... Előbb még vagy 10 különböző ugrabugrát adtak elő a nagyobbak. Őszintén szólva, nem voltam elájulva, valahogy nem látszik a fejlődés... :(
 Liluék cukik voltak, de kizárólag a szülői elfogultság beszél belőlem... :D Felmentek, körbementek, ugribugri, lábemelés, integetés... Kb ennyi volt. Jó, persze nem várok 2 hónap alatt semmi extrát! De... Na. :-S Egyébként Lilunak nagyon jól áll a balett, és a mozgása-tartása sem rossz szerintem :)




Balettozás után még körhintáztak egyet a babákok, egy palacsinta, és jöttünk is haza...




(és elgondolkodtam, hogy van-e értelme ennek az egész balettozásnak? Lilu persze élvezi... De talán egy torna jobb lenne neki... Nemtudom-nemtudom...)

2013. december 5., csütörtök

Csajos nap

Tegnap reggel ismet szembesültem a ténnyel, hogy KELL Lilunak némi ruház+csizmát venni. Négyesben nem túl mókás, a két gyerekkel még rosszabb, úgyhogy megkértem Nikit (aki a hétvégén átköltöztek Mannheim-be, méghozzá gyalog alig 15 percnyire!), hogy vállalja be Danit néhány órára. (Akinek egyébként másnapra kutya baja sem volt, erről gyorsan neggyőződtem, miután megcsapkodta Lilut is, Dextert is, majd leordította a hajamat... ;) )

 Liluval meg nyakunkba vettük a várost. Villamossal mentünk, nosztalgiáztunk közben, elmeséltem neki, hogy amikor másfél éves volt, minden karácsonyfára megjegyezte, hogy "kaácsoffa! bepép!", ahogy erről csevegtünk, észrevettem, hogy néhány ember fülig érő szemmel néz minket... Majd elhangzott, hogy "magyarok... :) " Látszott, mennyire örülnek, hogy idegen magyar szót hallanak, miután leszálltunk (persze előtte odaköszöntem :) ) még sokáig néztek minket a villamosról, mosolyogva. :)

 Kirakatokat nézegettünk Lillcával, majd nekiálltunk ruhákat keresni. Lilu persze minden csillógósnál, vagy ünnepi csiniruhánál megállt (és közölte, hogy "pont ilyen van a Sophie-nak/Chiara-nak/Sophie tesójának"... :)
 Szerencsére elég eredményesek voltunk, minden sikerült találnunk, amit akartunk.

 Vásárlás után megnéztük a "Mese erdőt" is, ahol kirakatokban van berendezve egy-egy jelenet a mesékből, közben a hangszóróból szól a mese. Nagyon tetszett Lillcának :)

 Megnéztük a szökőkutat is, ahol elhangzott, hogy "Anya?! Ez most miért nem SZÖK??" :DDD Vagy is miért nem működik... :)

 Arcfestős piltot is találtunk, és bár nem voltam elragadtatva a dologtól, hogy este 7-kor még sminket is kapjon (mikor normál esetben ilyenkorra már megfürödve vacsorázunk...), de ez egy ilyen nap volt, kisminkelték... (és a boldogság az arcán igazán megérte!)



2013. december 2., hétfő

Annyira ciki, és annyira bánt...

Úgy örültem ma Daninak! Az oviban nem kellett könyörögnöm, se azért, hogy jöjjön, se azért, hogy öltözzön. Az úton nem kellett ordítanom, hogy ne szaladjon el, hogy fogja a kezem. A kávézóban tündérien leültek Liluval, és rajzoltak, amíg nekem dolgoznom kellett, és egy hang nélkül vártak Levire (igaz csak 5 percet, de ezt akkor se néztem volna ki SOHA belőlük). Ebéd után aludtak. Levi elvitte Danit is Lilu balettjára, ott sem volt vele a világon semmi gond. Utána eljötek értem Nikiékhez, ott sem kellett kiabálni, hogy ne szedjék szét a lakást, édesen eljátszott egy plüss kutyussal. Hazafelé énekelt az autóban, itthon szó nélkül ment fürödni, vacsi alatt tündér volt, ölelgetett, puszilgatott, "Szeretlek Anya!"-zott. Nyugiban végighallgatta Levi esti meséjét, és végig az ölemben feküdt, míg mindent elénekeltem, ami csak az eszembe jutott...

...és akkor beugrott, hogy utoljára akkor volt ilyen "tündér", amikor beteg volt...

...és megmértem a lázát, ami 38,2...

Semmi más tünete nincs, csak lázas, és tündéri... És nagyon lelkifurdalásom van, hogy ilyenkor "szeretem a legjobban" (ez persze nem fedi a valóságot, hisz MINDIG szeretem, csak ilyenkor fellobban bennem valami, hogy ilyen is tud lenni), mikor nem is "igazán ő"... :( És lekiismeretfurdalásom van, mert nagyon szeretném, ha minidg ilyen lenne... Mert, gondolom ez az első bekezdésből valamennyire kiderült, az esetek 99,99999%-ban a viselkedése ennek a tökéletes ellentéte... Amit rettenetesen nehezen viselek... :(