2013. december 25., szerda

Karácsony

A Karácsony nálunk a csodákról, meglepetésekről szól. Levivel kettesben vettük meg A Fát (kb 8 év óta először igazit, élőt, haaaaaatalmasat...), bébiszittert kerítettünk, míg Levi hazahozta és titokban díszítettük 23-án éjjel (miközben végre megnéztem-életemben először- a Grincset). 24-én már csak néhány simítás volt hátra a nappaliban, kivételesen semmi gigszer nem volt.
 Hozzánk az Angyalkák járnak. Akik félnek a gyerekektől, mert a gyerekek hangosak, és gyorsak, ezért csendben és nyugiban kell(ene) lenni, ha nem akarják elijeszteni őket. ;)
 A "semmi gigszert" visszaszívom... Nem sokon múlott, hogy nem buktunk le. Én a gyerekekkel, full csiniben a konyhában énekeltem, Levi még egy utolsó utánit pakolt a nappaliban, mikor Dani elindult kifelé a konyhából... A fene sem gondolta volna, hogy 1., elindul, 2., Levi tárva nyitva hagyja a nappali ajtaját... :-O Szerencsére nem látott meg Dani semmit, de csudamód elkezdtem remegni, hogy oda a meglepetés, mindennek vége, elrontottam mindent, míg Lillcával énekeltem... :( De szerencsére nem... :)

Az erkélyajtóban énekelt... :)

Kép nem készült az ajándékokkal teli karácsonyfáról... :) De nem is baj... Kicsit megint megéltük a pillanatot... Énekeltünk, majd felváltva bontogattuk az ajándékokat. És olyan JÓÓÓÓÓÓ volt minden... Együtt lenni, négyen lenni...




24-én délelőtt csengettek, jött a postás... Levivel meglepetten néztünk össze, nem vártunk már semmit, úgy tudtuk, hogy minden megérkezett. Levi átvette a csomagot, és fel is olvasta, hogy "Lilla Csapó, Dániel Csapó részére", aztán gyorsan elhallgatott, és mentette a menthetőt, mikor leesett neki, hogy ez bizony valakitől valami meglepetés. A feladó helyén csak annyi volt, hogy "Lego"... :) Gyanus volt a dolog nagyon, és ahogy kibontottuk titokban a hálószobában, már potyogtak is a könnyeim, mikor bebizonyosodott a gyanunk, hogy azt bizony Ildika barátnőm intézte nekünk, a messzi Angliából... Nagyon nagyon meghatott, hogy gondolt ránk, és küldött a gyerekeknek ajándékot!! (A Lego-nál dolgozik amúgy :) )

Mindkét gyerek közölte, hogy ők mindig is erre vágytak... :) Ildikám, itt is, még egyszer is KÖSZÖNJÜK!!!!!

Természetesen ragaszkodtam a családi képekhez is. Daniról addigra már lekerült az egyik zoknija, ugyanis belelépett a sütibe... :) Én hibám, míg legóztunk Liluval (életem második Lego összeszerelése volt amúgy... :D), a földre raktam a sütit... 






Imádom a fényképezőgépünk mosoly felismerő funkcióját! :D Ha arra van állítva, bárki elmosolyintja magát, már exponál is. Viszont, így nem egyszerű puszis képet csinálni... ;) Ellenben nem lehetetlen! Levi odanézett, naaaagyvigyor, puszi, kép... :D Mindezt kb 0,5mp alatt... :D

Azért a kibontott ajándékokat lefotóztam! :) (sosetöbbet nem nézett ki így a fa alja... ;) )


Nagyon boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!


2013. december 16., hétfő

Dani németül beszél

 Bár Dani júniusban kezdte az ovit, az igazi német megtáltosodása a nyári szünet után kezdődött. Mikor már végre nem mindenre azt mondta a drágám, hogy "jááááá"... :) (Lilu ugyanilyen volt, ő is mindenre "ja"-val válaszolt, mondhattak neki akármit :) )

 Egyre többször játszanak itthon németül... Dani egyre többet játszik egyedül is németül... Ha németül szólunk hozzájuk, azonnal németül válaszolnak, és Anya-Apából átváltunk azonnal "Mama-Papa"-ra, viszont az egyáltalán nem okoz gondot, hogy Levi anyukája szintén "Mama". (Igazából mi "Mámá-Pápá" vagyunk :D)

 A videón az én hangomat/németemet nem ér figyelni! :D Miközben kérdezgettem Danit, teljesen le voltam döbbenve, hogy MINDENRE válaszolt és mindent jól nevezett meg. CSAK az oviban tanul németül, itthon mi nem tanítjuk, max nagyon néha beszélgetünk velük. De, mivel az én németem elég pocsék, nagyon nem szeretném, ha bármit is rosszul tanulnának meg tőlem-tőlünk. 


Nem igazán érthető minden, de elhihetitek, hogy mindent jól mondott! :D Ja, és magát éppen "Geo"-nak hívta, előtte Umizoomi-t nézett... :)

Lilu németét már nem lenne érdemes lefilmezni... Ő kb ugyanúgy beszél, mint a korosztályából bárki... (Mikor otthon voltunk, egyik barátnőm könyörgött neki, hogy mondjon valamit németül. Annyit sikerült belőle kihúznom -igaz ezt németül mondta-, hogy nem, mert Magyarországon vagyunk, és itt mindenki magyarul beszél... ;) )

2013. december 15., vasárnap

Lilu és Dani "Kleine Glocke" fellépése

 Az eppelheimi hétvégét követő vasárnapunk sem volt unalmas. Az ovisok fellépésével egybekötött Istentiszteletre voltunk hivatalosak. A gyerekek mondták hogy ők is fellépnek, "gyerekek" lesznek, azt gondoltam, majd jól elvesznek a tömegben, de szerencsére nem így történt. :)

 Nem titok, hogy nem vagyunk templomba járó család, én még csak megkeresztelkedve sem vagyok, Levinek vannak néha kirohanásai, a miséket képes "szeánsznak, asztaltáncoltatással, füstölővel" nevezni, illetve minden alkalommal elsüti azt a poént, hogy alufóliára lesz szüksége a talpa alá, egyébként be sem mehet a templomba... Most nyomatékosan megkértem, hogy NEM akarom ezeket hallgatni, igazán kedves volt, szót fogadott... ;)

 Az evangélikus Istentisztelet nekem nagyon tetszett, főleg, hogy lehetett énekelni. :)

Valamikor a közepén a gyerekek is felsorakoztak, hogy megmutassák a kis színdarabukat, amit egyébként a templom harangjának születésnapja alkalmából adtak elő.


Nagyon aranyosak voltak, nem is volt kevés a szövegük (a többiekhez képest), pontosabban csak Lilunak volt szövege, viszont Dani is tudta :) És, mint utóbb kiderült, Lilu mindenkinek tudja a szövegét... :) A kicsik közül csak 3-an léptek fel, azok, akiknek a nagytesója már "nagycsoportos" (nem korosztályos csoportok vannak, de a fellépők a leendő iskolások voltak), így Dani is ott volt :) Egyiknek sem volt egy csepp lámpaláza sem, nagyon élvezték az egészet :)

2013. december 7., szombat

Lilu eppelheim-i fellépése

 Lillca szeptember óta balettozik. Már az első próbáján kiderült, hogy decemberben fellépnek az eppelheim-i karácsonyi vásárban, ami egy tőlünk kb 20km-re fekvő kisváros. Erre készültek heteken át. Ez a külső szemlélőnek annyit jelentett (Levi beszámolója alapján, hisz ő viszi Lilut balettra), hogy a gyerekek az egyik sarokból szaladgáltak a másikba... :)
 Aztán egyszercsak kitalálta B., az oktatónéni, hogy mégsem ezt adják elő, hanem csak mennek körbe körbe, ugrabugrálnak kicsit, lábnyújtogatás és kész.
 Egy szép novemberi kora délután volt a főpróba, ahova Lilu kb 20 fős csoportjából csupán 4-5-en mentünk el. Aki nem volt ott, azt nem engedte B. fellépni... (és nagyon örültem, hogy mi odaértünk időben, pontosabban csak icipicit elkésve, gondolom Lilunak eléggé fontos volt, hogy felléphessen.) A főpróba abból állt, hogy a gyerekek (a mannheimi, a heidelbergi és az eppelheim-i balettosok) felvonultak a színpadra, körbe karikáztak, ugrabugráltak, lábat nyújtogattak, lejöttek, és mehettünk haza. Kb 15 percet voltak a színpadon, ezért kb 2x30 percet utaztunk, cseppet morcos voltam, de mindentagyerekért... :)


 December 6-án volt a fellépés, 16:30-kor. Kb 16:20-ra be is estünk a hatalmas aulába, igyekeztem néhány balett ruhás kislányt kiszúrni (mármint a szememmel... :) ), és követni őket. Közben Levit magára kellett hagynunk, mert persze közel s távol nem volt parkoló. Egy cseppet stresszes volt, két gyerekkel, 3 télikabáttal +Lilu összes ruhájával (hülyeEri... táska semmi... :-S), kicsi balerinákat vadászni, és kitalálni, hogy hol kéne gyülekezni, Levi sehol, Nikiék odaérnek-e időben?!
 Persze csúszott az egész műsor, Levi is megtalált minket, Nikiék se maradtak le semmiről. Főleg, mert a balettosok műsora még nem azt jelentette, hogy a minik színpadra mennek... Neeeeem... Előbb még vagy 10 különböző ugrabugrát adtak elő a nagyobbak. Őszintén szólva, nem voltam elájulva, valahogy nem látszik a fejlődés... :(
 Liluék cukik voltak, de kizárólag a szülői elfogultság beszél belőlem... :D Felmentek, körbementek, ugribugri, lábemelés, integetés... Kb ennyi volt. Jó, persze nem várok 2 hónap alatt semmi extrát! De... Na. :-S Egyébként Lilunak nagyon jól áll a balett, és a mozgása-tartása sem rossz szerintem :)




Balettozás után még körhintáztak egyet a babákok, egy palacsinta, és jöttünk is haza...




(és elgondolkodtam, hogy van-e értelme ennek az egész balettozásnak? Lilu persze élvezi... De talán egy torna jobb lenne neki... Nemtudom-nemtudom...)

2013. december 5., csütörtök

Csajos nap

Tegnap reggel ismet szembesültem a ténnyel, hogy KELL Lilunak némi ruház+csizmát venni. Négyesben nem túl mókás, a két gyerekkel még rosszabb, úgyhogy megkértem Nikit (aki a hétvégén átköltöztek Mannheim-be, méghozzá gyalog alig 15 percnyire!), hogy vállalja be Danit néhány órára. (Akinek egyébként másnapra kutya baja sem volt, erről gyorsan neggyőződtem, miután megcsapkodta Lilut is, Dextert is, majd leordította a hajamat... ;) )

 Liluval meg nyakunkba vettük a várost. Villamossal mentünk, nosztalgiáztunk közben, elmeséltem neki, hogy amikor másfél éves volt, minden karácsonyfára megjegyezte, hogy "kaácsoffa! bepép!", ahogy erről csevegtünk, észrevettem, hogy néhány ember fülig érő szemmel néz minket... Majd elhangzott, hogy "magyarok... :) " Látszott, mennyire örülnek, hogy idegen magyar szót hallanak, miután leszálltunk (persze előtte odaköszöntem :) ) még sokáig néztek minket a villamosról, mosolyogva. :)

 Kirakatokat nézegettünk Lillcával, majd nekiálltunk ruhákat keresni. Lilu persze minden csillógósnál, vagy ünnepi csiniruhánál megállt (és közölte, hogy "pont ilyen van a Sophie-nak/Chiara-nak/Sophie tesójának"... :)
 Szerencsére elég eredményesek voltunk, minden sikerült találnunk, amit akartunk.

 Vásárlás után megnéztük a "Mese erdőt" is, ahol kirakatokban van berendezve egy-egy jelenet a mesékből, közben a hangszóróból szól a mese. Nagyon tetszett Lillcának :)

 Megnéztük a szökőkutat is, ahol elhangzott, hogy "Anya?! Ez most miért nem SZÖK??" :DDD Vagy is miért nem működik... :)

 Arcfestős piltot is találtunk, és bár nem voltam elragadtatva a dologtól, hogy este 7-kor még sminket is kapjon (mikor normál esetben ilyenkorra már megfürödve vacsorázunk...), de ez egy ilyen nap volt, kisminkelték... (és a boldogság az arcán igazán megérte!)



2013. december 2., hétfő

Annyira ciki, és annyira bánt...

Úgy örültem ma Daninak! Az oviban nem kellett könyörögnöm, se azért, hogy jöjjön, se azért, hogy öltözzön. Az úton nem kellett ordítanom, hogy ne szaladjon el, hogy fogja a kezem. A kávézóban tündérien leültek Liluval, és rajzoltak, amíg nekem dolgoznom kellett, és egy hang nélkül vártak Levire (igaz csak 5 percet, de ezt akkor se néztem volna ki SOHA belőlük). Ebéd után aludtak. Levi elvitte Danit is Lilu balettjára, ott sem volt vele a világon semmi gond. Utána eljötek értem Nikiékhez, ott sem kellett kiabálni, hogy ne szedjék szét a lakást, édesen eljátszott egy plüss kutyussal. Hazafelé énekelt az autóban, itthon szó nélkül ment fürödni, vacsi alatt tündér volt, ölelgetett, puszilgatott, "Szeretlek Anya!"-zott. Nyugiban végighallgatta Levi esti meséjét, és végig az ölemben feküdt, míg mindent elénekeltem, ami csak az eszembe jutott...

...és akkor beugrott, hogy utoljára akkor volt ilyen "tündér", amikor beteg volt...

...és megmértem a lázát, ami 38,2...

Semmi más tünete nincs, csak lázas, és tündéri... És nagyon lelkifurdalásom van, hogy ilyenkor "szeretem a legjobban" (ez persze nem fedi a valóságot, hisz MINDIG szeretem, csak ilyenkor fellobban bennem valami, hogy ilyen is tud lenni), mikor nem is "igazán ő"... :( És lekiismeretfurdalásom van, mert nagyon szeretném, ha minidg ilyen lenne... Mert, gondolom ez az első bekezdésből valamennyire kiderült, az esetek 99,99999%-ban a viselkedése ennek a tökéletes ellentéte... Amit rettenetesen nehezen viselek... :(

2013. november 15., péntek

Nagy lett...

99%-ban egyedül szedem le a szárítókat. És gyűlölöm... 4 ember ezer ruhája, a gyerekekét van, amikor csak méret alapján tudom megkülönböztetni, hajtogatni, szekrénybe pakolni... blöe...

 Ma valahogy úgy alakult, hogy nem a délelőtti programom része volt a szárító leszedése, hanem az estié. És Lillca kérte, hogy segíthessen. Belementem. És totálisan ledöbbentem, hogy milyen gyönyörűen hajtogat!
-Anya, az oviban is így szoktam!
-és én ezt eddig miért nem tudtam? Nekem miért nem segítettél eddig sose? :(
-mert nem szóltál...

:) és igaza van... :) hosz eddig mindog akkor csináltam, mikor egyedül voltam. Úgyhogy mostantól van segítségem! Már nem csak a zoknipárosításban tud (és akar!) segíteni, hanem a ruháknál is! Olyan nagy lett... :)     ( :( )

2013. november 14., csütörtök

Szösszenetek

Dexter, aki már több, mint két hónapja él velünk, azt gondolom, nem rosszul... (Leszámítva, hogy lehet Danit kellett volna Dexternek neveznünk... khm... nem túl kedves még mindig vele, a kis hülye macska meg nem bántja... Túlságosan fél tőle?! Komolyan, drukkolok Dexternek, hogy karmolja meg, vagy harapja meg végre Danit, ne hagyja magát!)


Kicsi gyönyörűségem, a neki horgolt tündér-kendőben (ezért -is- nem voltam az elmúlt napokban...)


Másik gyönyörűségem, akivel az erkélyen kávéztam, míg Lillca barátnőzött:


Hétfőn Martinfest volt, lámpás felvonulással. A lámpást Levi készítette, minimálisan asszisztáltam benne. Lilunak mókusos lámpása volt, azt ő vágta ki teljesen. (és semmi több kép nem készült résünkről.. :-S ) Ja? Danié amúgy nyuszi... :D





Így jöttünk haza az oviból... :) És sokkal gyorsabban, nyugodtabban hazaértünk, mint egyébként. Számomra egyébként a stresszszintem csúcspontja-kiakadása, mikor jövünk haza... Teljes nyogalommal, szeretettel telt szívvel megyük értük, de Dani nem hajlandó a csoportszobából sem kijönni, aztán nem hajlandó öltözni, atán elbújik, hazafelé nem jön, nem halad, ha olyanja van, lefekszik a földre... És nekem nagyon, NAGYON kell igyekeznem, hogy ne csináljak semmi olyat, amit megbánnék később... (Pl ne rakjam fel az ebay-re...) Mindenesetre sokszor megfordul a fejemben, hogy nem kell négy, bőőőőven elég (? sok...) ez a kettő... :(


Aztán persze az agresszív kismalacom visszaváltozik tündérkirályfivá, aki teljes csendben képes saját magát lefoglalni a szobában (míg Lilu ismét barátnőzik...):


Majd odajön hozzám, hogy a cicájával is fényképezzem le...


...és ismét tulcsordul a szívem, és eszembe sincs feltenni az ebay-re! (kb 10 percig ;) :P )



Az utóbbi néhány évben Dél-Kóreából rendelem a határidőnaplóimat... :D Idén Kis Hercegeset választottam. A könyvet kb 12 éves korom óta nem olvastam, de Niki megvette nekem újból (ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy volt saját példányom...), amint befejezem az aktuális kendőm horgolását, neki is állok olvasni!





Végezetül:

Minen kedd-csütörtök este, mikor hazaérek a suliból, ilyen, és ehhez hasonló vacsival vár haza a férjecském... :)



2013. november 6., szerda

 Nagyon hiányoztak már az ilyen napok, mint a tegnapi. Szünet volt a gyerekeknek az oviban, és velem voltak egész nap. Főznöm sem kellett, mert előző nap összekészítettük a rakott krumplit, mivel ma sem dolgozok, így úgy döntöttem, hogy a házimunka is megvár, szóval egész délelőtt csináltunk VALAMIT. :)

Először lefestettünk rengeteg kávéfiltert, őszi színekre. (Majd Dani megunta, és kiraktunk egy kirakót :) ) Miután megszáradtak, leveleket vágtunk belőle, Lillca felfűzte, és kész is volt az őszi füzér:



Majd térképtűket bökdöstek hungarocel lapra. Próbáltunk utána gumikat feszíteni rá, de nem bizonyult jó ötletnek, a fonál meg lecsúszott róla, de ötletnek jó volt :) Próbálkoztam Daninál, hogy csipesszel szedje vissza a tűket, nem nagy hajlandóságot mutatott rá, de Lilunak tetszett.


Lilu utána kapott flittereket gombostűvel, Daninak meg rajzoltam egy autót, azt szurkálta:





Milyen gyorsan le tudtam írni, közel 4 órányi elfoglaltságot... :D

Lilu egyébként végig csinálta, és kivételesen AZT csinálta, amit mondtam neki, Dani többször elvonult egyedül a gyerekszobába játszani... 

Végezetül Lillca felporszívózott a konyhában... ;) Mikor átvettem tőle, és megkérdeztem, hogy "rend van a gyerekszobában?" mindkettő sikítva elrohant, és pikkpakk RENDET TETTEK a szobájukban, pedig tényleg csak érdeklődtem, nem burkoltan fenyegetőztem a porszívóval... :D

Idejét sem tudom, hogy mikor voltam velük utoljára ÍGY hármasban... Hiányoztak nagyon... :)

2013. november 1., péntek

Az embernek elvei vannak...

...aztán gyerekei lesznek... :)

egyik ilyen szent meggyőződésem az volt, hogy én aztán nem fogom sminkelni a gyerekemet, és a körmét sem festem ki sosenem... Aztán egyrészt jöttek a farsangok, Helena beöltözős bulijai, olimpia, stb., és Lilu bizony néha-néha ki lett sminkelve, sőt, az olimpia alkalmából az egyik kezén piros-fehér-zöld csíkosak voltak a körmei, cseppet sem szolídan.

 Ma Halloween-partyra ment, szintén Helena rendezi, én megint eldöntöttem, hogy max egy pókot, vagy denevért rajzolok az arcára, de LEVI javasolta, hogy fessem ki boszorkányosr, ha már boszoruhában van. Mikor Lilu meglátta magát a tükörben, rájöttem, hogy valószínű pont ugyanilyen boldog lettem volna 5,5 évesen, ha ilyen smink kerül rám, és ezért az élményért, ahogy láttam, hogy mennyire örült, megérte -ismét- sutba dobni az elveimet... <3 ❤








2013. október 30., szerda


Köszönöm szépen a kitartásotokat, hogy még néha-néha bekukkantotok! :)

Igyekszem felvenni -ismét- a fonalat, és bepótolni azt a rengeteg mindent, amiről írni akartam...

Talán végre lassan elkezdődik az az időszak, amit szeptemberre terveztem, végülis, alig két hónapot csúszott a dolog. Az elmúlt két hónapban rengetegszer kalapot emeltem azon anyukák előtt, akik meló mellett háztartást vezetnek, és még a gyerekekre is marad energiájuk, türelmük! Nekem nem mindig ment minden. Mentségemre van egy cseppet, hogy 1., sosem volt még ilyenben részem, 2., suliba is járok mellette? :) Nem hiszem, viszont abban biztos vagyok, hogy ez nekem csak akkor menne, ha MUSZÁJ, önszántamból nem feltétlenül akarom ezt így. Utálatos dolog volt éjjel még főzőcskézni (és kitalálni, hogy mit együnk), és a türelmem sem volt olyan, amilyennek akartam volna. Reményeim szerint ennek vége! :)

 A sulim még december 12-ig tart, nagyon tetszik, igazán élvezem! Ha így oktattak volna anno a gimiben, talán tudnék németül... Csoportfeladatok, beszélgetések, mellette persze nyelvtan, nyelvtan, és nyelvtan. És rájöttem, hogy hatalmas hiányosságaim vannak, annak köszönhetően, hogy MAGYARUL tanultam németül. Tegnap pl meg kellett nevezni a mondatokból egy csomó szót, hogy mi a szófaja, de hiába tudom magyarul, hogy az egy melléknév, vagy elöljárószó, visszaható ige stb., ha a német nevét kb életemben nem hallottam! :( De semmi pánik, legalább van mit tanulnom... :P

 Melóba végre visszatért kollegina, én még nem dolgoztam vele, de nagyon kell még kímélni, nem hajolhat, nem emelhet... De legalább ott van! Másik kollegina ugyanis egy szép derűs vasárnapi hajtás kellős közepén (mikor épp a szabadságomat élveztem) felmondott... Igen, van rajtunk nyomás, nem is kicsi, főleg hétvégén... (viszont azt határozottan díjazom, hogy a főnökasszony kiállt mellettem, és amikor a főnöksrác megemlítette, hogy be kéne engem hívni, azt mondta, hogy NEM, Erika SZABIN van. ;) ) Talán már említettem, hogy még egy magyar leányzót beszerveztem két hónapja a kávézóba. Aki nem csak a kolléganőm lett, hanem nagyon jó barátnőm is! :)

Múlt héten Juliferem vendégeskedett nálunk, persze megint nem minden úgy alakult, ahogyan terveztem, Murphy megint beleköpött a levesünkbe, de azért nagyon jó volt! Ikeáztunk, shopping napokat tartottunk, kicsit csavarogtunk is, és buliba is eljutottunk! 6 éve élek itt kint, de ez volt a legelső németországi disco élményem, eddig én valahogy elfelejtődtem, ha ilyenről volt szó... ( :-S ) Most viszont pótolva lett, és nagyon élveztem!! :)

Fotó by Julifer :)




Itt strandoltunk nyáron...

Murphy most szerdán kopogtatott. Mire rendberaktam a lakást, megfőztem az ebédet, és éppen indultunk volna Juliferrel a kávézóba (hogy megmutassam neki a helyet ahol dolgozok... Meg a kollégámat... :D :P), csörgött a telefonom... Levit hívták az oviból, hogy Lillca nincs jól, menjek érte. Így a kávézó ugrott, meg a másnapi csavargásunk is. Lillcus két napig volt lázas, péntekre igazából már kutya baja sem volt, így Dani egyedül ovizott, ő meg jöhetett velünk villamosozni... :)


Dani tök jól elvolt egyedül az oviban, ez volt az első két napja, mikor nem volt vele a nővére. :)

A gyerekekről majd még összeszedem a gondolataimat, nagyon régen meséltem róluk... :(

2013. október 1., kedd

Mai második :)

 Továbbra is nagyon nehezen szokom meg a dolgozó nő-anyuka-háziasszony-diák szerepkörömet...

Túl éles volt a váltás, és bár tudom, hogy más ezt csinálja rinya nélkül éveken keresztül, NEKEM ez most nehéz!

 Egyik nap még nyaralunk, a következő naptól gyakorlatilag majdnem folyamatosan dolgozok, iskolába járok, emellett persze megmaradtak a hétköznapi dolgaim is.

 És két hete beteg vagyok... Amin meg sem lepődtem, miután az egyik vasárnap két kollégám is lázasan, betegen dolgozott. Cseppet dühös voltam rájuk, mikor én is nekiálltam tüsszögni, orrot fújni, mikor a rengeteg orrfújástól hólyagok nőttek az orrom alatt, és a számon... És még mindig köhögök, az orrom is bedugul sokszor, a hólyagok után maradt sebek így, másfél hét után kezdenek végre begyógyulni... És még mindig nem tudja senki, hogy kollegina mikortól dolgozik újra... :-S

 Levi nagyon-nagyon sokat segít, és nagyon furcsa... :D Eddig is segített, de nem ezekben a dolgokban. A konyhát pl 90%-ban én raktam mindig rendbe, most leveszi a vállamról. A meló miatt esténként kell főznünk, abban is sokat segít. Fura... Ezt is meg kell még szoknom. Bánt az érzés, hogy ezek az ÉN dolgaim voltak, most meg ő is csinálja.

 Három hete iskolába járok! :) Németet tanulok, és soha nem hittem volna, hogy ENNYIRE fogom élvezni! Gimiben a németet 60%-ban ellógtam, és rettenetesen nem érdekelt az egész. Most meg?! Sajnálom, ha vége van az órának! :) Örülök, hogy végre eljutottam! Az elmúlt években minidg közbejött valami, vagy nem volt rá felesleges pénzünk, vagy kicsik voltak a gyerekek, vagy eszünkbe se jutott, hogy jelentkezni kéne. Most viszont végre minden klappolt, sőt, a legfontosabb érzés is megszületett, miszerint AKAROM! Úgyhogy december közepéig heti 2x2 órát az iskolában töltök! :)


 Lilu meg balettozni kezdett. Mióta látta valamelyik Barbie mesét, azóta táncol, és táncol, és táncol. (meg angol halandzsával énekel közben...) Régóta tervben volt, hogy keresünk neki valamit, Levivel mi a tornát, vagy a ritmikus sportgimnasztikát jobban előnyben részesítettük volna, de ez nem a MI életünk, hanem Lilué, ő meg balettozni szeretett volna, így találtuk ezt. Nem biztos, hogy a legjobb helyet választottunk, nem az oktatással van baj, "csupán" azzal, hogy ha Levi nem tudná elvinni, akkor felnőtt tempóval 27 percre van a konditerem, ahol tartják, ami azt jelenti, hogy ha nekem kéne két gyerekkel oda eljutnom, az minimum 1 óra... 15 perc villamos, 45 perc séta kb. De bízom Leviben, és abban, hogy idén már nem utazgat! :)
 Tegnap volt  második edzése, még mindig lelkes, megvan a balettcipője is, kell még neki vennünk egy rózsaszín dresszt. És egyébként decemberben fellépnek egy karácsonyi vásárban... :D

Lilu feketében (a tartása az óra végére már nem ilyen volt! :) ez az első óra első néhány percében készült)

 Határozottan NŐ. Ovi után azonnal átöltözik, ilyen szoknya, olyan harisnya, itthonra a szépcipőjét hordja (amit az esküvőre kapott, és valószínűleg többet úgysem lesz a lábán...). A múltkor a DM-ben a szemhéjpúdereket nézegette, én meg pár hónapja elkövettem azt a hibát, hogy megmutattam, hogy alul van egy kis fiók, ott vannak a teszterek, abból lehet picit használni. Most is kérte, hogy had dugja bele az ujját, ráhagytam. De arra nem számítottam, hogy az ujjával a szemhéját fogja kifesteni! :) Az én lányom, mese nincs! :)


Dani meg eszméletlen választékosan beszél, akinek ráál a füle a mérhetetlen baba akcentusára, annak nagy élvezet hallgatni, ahogy mesél! Nagyon FIÚ, autókból sosem elég, sorba rakja őket, leparkoltatja, tologatja, legóból épít még néhányat... Az meg, hogy ha németül szólok hozz németül válaszol... :-O Fantasztikus, amilyen gyorsan tanul ő is! Nagyon sok német szót ismer, de már képes német mondatokra is, pl "Ich bin Daniel"/"Das ist grün" (=Dániel vagyok/ez zöld) Imádom, hogy mind a kettő "Mama"-nak hív, ha németül beszél! :) Magyarul persze a "Mama" az A Mama! :) És nem okoz nekik gondot különbséget tenni! (főleg, hogy a német "Mama" az "mámá", a magyar "Mama" meg "mama" :D)
 Még mindig hajlamos "agresszív kismalackodni", nagyon durván hirtelenharagú, és megint megsértődik mindenen, olyankor elvonul a gyerekszobába, hasravágja magát a kuckóban, és duzzog.

Balival :)


 Tesóként is egyre jobban elvannak, mint az előző bejegyzésben is említettem, egyre többet eljátszanak kettesben. Mondjuk az nagyon furcsa, hogy ha "délutáni csendespihenő" keretében vannak együtt, akkor nagyon kevés a vita, viszont, miután elhangzik a "kijöhettek!" (mármint a szobájukból) onnantól megy a gyilkolászás, üvöltés, rohangálás, összeveszés, "hozzámvágta!", "megütött!", "addideeeee/nemadoooom!" :D

 Kiscica megjelenésével (aki 1-2 nap Samuság után atkeresztelődött Dexterré :) ) átalakult a gyerekek hierarchiája. Dani élvezi, hogy nem ő a legkisebb, ennek örömére bántja a cicát... :( visszatartja a farkánál fogva, nem engedi elszaladni, hanem megszorítja... :( Szereti a cicát, csak olyan "Danisan"...
 Dexter egyébként köztünk alszik... :D Mire végre kiszoktattuk a gyerekeket az ágyunkból, bekerült egy cica... :D Egyik este kizártuk, erre hova ment? Bebújt Dani mellé... Ma este is ott aludt egyébként. Tegnap reggel én is kénytelen voltam a farkánál fogva visszahúzni, az erkélyen át akart menni a szomszédba... Egyelőre nem sikerült neki a hadművelet, de félek, előbb utóbb ő nyer.
 Horgolni nem egyszerű mellette. :D



Egyébként nagyon gyorsan nő, és, ha hinni lehet az eladónak, és ő valóban olyan fajta, mint a néni mondta (Main Coon +norvég erdei macska keverék... az erdei macska erősebb benne), akkor fél éven belül lesz egy HATALMAS macskánk... Márpedig a fejforma stimmel, a szőrének a szerkezete is, meg amúgy is? Miért hazudott volna? :)


Felnőttek :)

Honnan tudom, hogy felnőttek a gyerekek?
-Vasárnap reggel nem az ágyunkban hupákoltak, miután felébredtek, hanem a gyerekszobában játszottak... (igaz, ezt csak Levi élvezhette ki, én addigra már a kávézóban húztam az igát... Egyébként Levi arra ébredt, hogy Dexter beleharapott a hónaljába... :D)
-tegnap este melegszendvicset vacsoráztunk, Lilu hozzá se nyúlt. Nem kéééééri, nem szeretiiiiii... Rendben kislányom, vedd elő a létrát, vedd ki a kenyeret a szekrényből, vedd elő a vajat, és csinálj magadnak vajaskenyeret... És MEGCSINÁLTA! :-O :)
-még a nyáron történt, hogy a két gyerek együtt lement a postaládához, kinyitották a kulccsal a ládát, visszazárták, és felhozták a tartalmát...
-arra is rá lehet már venni őket, hogy míg ÉN alszok délután, ők csendben játszanak a szobájukban... ;) (hetente max 1x érjük el, hogy legalább Dani aludjon délután... Viszont 1-2 órát egész jól elvannak a szobájukban, KETTESBEN... :) )
-az elmúlt 1 hónapban 2x fektette le őket "idegen". Egyszer kollegina-bébiszitterre bíztuk őket, míg mi kiállítás megnyitón voltunk (a kávéházban :D), másodszorra Niki barátosném vigyázott rájuk. És a világon semmi gond nem volt, sem a német bébiszitterrel, sem Nikivel! (Sőt... hamarabb elaludtak, mint velünk :D)

Imádom az újszülötteket, imádom a sajátjaimat babaként, és icipici kisgyerekként, de ez most már olyan jóóóóóó!


2013. szeptember 30., hétfő

Dexter délután a laptopomat használta ágynak... Olyan alkalmazásokat kapcsolt be, amiket életemben nem láttam még :) Így lehetőségem volt kipróbálni a látáskárosultak részére létrehozott segítő programot... :-D (Vicces volt, ahogy a macska feküdt a gépen, a háttérben meg ki volt írva, hogy "nincs találat erre a keresésre")

2013. szeptember 9., hétfő

Ercsi tervez, Murphy meg még mindig a környékünkön van...

 Csak amiatt vártam a haza-visszajövetelt, hogy végre kipróbáljuk a "szürke hétköznapokat", amiben nem nagyon volt részünk, mióta Dani ovis (július eleje), mindig volt valakinek valami, ami miatt nem volt olyan, amilyennek elméletben kellett volna lennie.
 Az volt a tervem, hogy jó háztartásbeliként majd kenyeret sütök, kigányolom az egész lakást, kimosom a három bőröndnyi szennyesünket, kivlogatom a ruháinkat, a lakás csillogni fog, meg villogni is, és még élvezni is fogom! Ráérő időmben meg majd horgolgatok... :) És persze a blogomat is felélesztem, mesélek arról, hogy milyen szuper volt otthon, hogy a gyerekek hogy összenőttek, milyen eseménydús eküvőn vagyunk túl, stb.

 Eme tervem már a hazaút közben megdőlt, mikor a főnökasszony hangüzenetét meghallgattam... Kollegina beteg, hívjam vissza. Nem hívtam, mert élőszóban nehezebben mondok nemet, de SMS-ben megírtam neki, hogy a kedd kivételével tudok menni.
 Csütörtökön kiderült, hogy Kollegina betegebb, mint sejtettük, és nemhogy hétfőn nem jön, de valószínű műteni kell, így 5 HÉTIG nem lesz...

 Szóval újratervezés... A gyerekek 13 helyett 14-ig lesznek oviban, én a "láblógatás" helyett 13:45-ig dolgozok, kedd és szombat kivételével, a következő kb 5 hétben (+az az egy, ami már eltelt...)

 Amiről viszont most mindenképpen fogok írni, az az, hogy miért bőgtem szombaton...

 Leviről tudni kell, hogy a héten az ágyat nyomta, hétfőn, mikor hazaértünk 38,8 volt a láza... Csak addig kelt fel, amíg a gyerekeket reggel elvitta, 13-kor hazahozta. (mindezt azért, hogy a kávézóban a konyha 14-ig lehessen nyitva... Mondom én, hogy nem tudok/unk nemet mondani...)
 Szombaton viszont frissen, megborotválkozva fogadott. Ült a kanapén, és röhögött... Na, mondom, látom jobban vagy! :) Kérdeztem, mint vihog, azt mondta, nőnél volt, és vihogott tovább. Sejtettem, hogy az elmaradt névnapommal kapcsolatos a dolog, be is kukkantottam a konyhába, hátha ott vár egy csokor virág, vagy valami meglepi, de semmi. Visszaléptem a nappaliba, Levi még mindig vihog...
 És akkor megláttam...

...a háta mögött, a kanapé háttámláján egy picike cica sétálgatott...



Olyan nagyon-NAGYON örültem neki!!!! És persze bőgtem... :)



Talán még van, aki emlékszik rá, volt már nekünk egy cicánk, Berci, ő 2007. decemberében hagyott itt minket. Ő is névnapi ajándék volt... :) És már most is régóta beszélgettünk róla, hogy szeretnénk egy cicát, de előbb hazamegyünk, és majd ősszel szerzünk egyet... Lilu szerdán, csütörtökön este, elalvás előtt azt kérte, hogy meséljek a cicáimról, így Berci, és a régesrégi (2000. karácsonyára kapott, vörös) Marcim volt a téma, minden este... erre tessék... Jön Ő az életünkbe... :) Neve még nem 100%, valószínű SAMU... :)



2013. augusztus 18., vasárnap

 Ilyen hosszú utunk még sosem volt... Na jó, talán áprilisban, mikor három órát dekkoltunk az A3-as autópályán... 9 óra alatt tettük meg azt az utat, amit már 7,5 alatt is megtettünk néhányszor. És most dugó sem volt!
 Hetek óta számoltak vissza a gyerekek, hogy mikor megyünk már a Mamiékhoz, a Mamáékhoz. Rajzoltam nekik naptárt, minden nap ikszeltünk. Mikor Levi volt velük otthon, mesélte, hogy majd' minden nap össze kellett Danival vesznie, ugyanis a kislegény belebújt a cipőjébe, és közölte, hogy MOST induljanak a Mamiékhoz... :)
 Aztán eljött a péntek este."Gyorsan aludjatok el, gyerekek, mert reggel korán kell kelnünk, hogy elinduljunk! Minél előbb elalszotok, annál korábban lesz reggel! ;) " -ezekkel a szavakkal búcsúztam tőlük este 8 körül. Dani egész ahamar el is aludt, de Lilu kijött, hogy fáj a hasa. Gondoltam éhes, mert nem sokat evett vacsira, de állította, hogy nem. Ok, akkor menjen wc-re. Elment, nem jobb. Rájöttem, hogy IZGUL... próbálkoztunk mindennel, teával, simivel, melegítőpárnával, de nem lett jobb. 3/4 órán keresztül lógatta a lábát a wc-n ülve, eredménytelenül. Közben mi Levivel pakoltunk (és néha üvöltöttünk egymással... de ez többnyire "normális" nálunk indulás előtt... :-s ). Szóltam Lillcának, hogy most már mi is szeretnénk lefeküdni, ő  meg közölte, hogy "most legalább végre láthatom, hogy mit csináltok esténként, mikor mi már alszunk!" kínomban röhögve felvilágosítottam, hogy kvára nem ezt szoktuk csinálni... :) (ez volt 11 óra körül) nagy nehezen beimádkoztam a kisasszonyt az ágyába, majd mi is nyugovóra tértünk, elhelyezkedtünk, elindítottuk a Once Upon A Time-ot (nagggggyon jó sorozat, ajánlom mindenkinek!! :) ), és nyüsszögést hallottunk az ajtóból... Lillca... neki még mindig fáj a hasa... :( javasoltam, hogy bújjon be közénk (azzal a feltétellel, hogy nem hányja össze (megint...) az ágyunkat), tényleg fájhatott a pocija, mert ez sem dobta fel nagyon... :( De azért közénk jött (épp reggel mondtam Levinek, hogy milyen régen volt gyerek az ágyunkban :) ), igaz, én hamarabb elaludtam, mint ő...
 Reggel 4-kor keltünk Levivel... kávé, fürdés (hajvasalás, smink...), hűtő ki, kajakészítés, gyerekkeltés, reggeliztetés, csomagok le, öltöztetés, utolsó cuccok elpakolása, söprés, wc pucolás után 1/4 7-kor el is indultunk...
 Kb egy óra után tartottuk az első megállót, MIATTAM! :) ilyet még sose csináltam, nem tehetek róla, sok volt a RedBull a vesémnek... :)
 Pisiszünet után Lilu megint panaszkodott, hogy fáj a hasa... próbálkoztam terelni, cukorkát jánlottam, meg csillogó rúzst, de fel se csillant rájuk a szeme... :( aztán jött, az "Anya! hánynom kell!" gyors körülkukk, a lábamnál a csomó kaja/édesség, cukorkásbödön kiönt, Lilunak odaad, még időben...
 A következő nem tervezett megállásunk a hányóbödön tisztítása végett következett...
 És láss csodát! Lillca végre újra mosolygott! :) Látszódott, hogy megkönnyebbült. Szokott ő ilyet csinálni, nem ez az első "reggeli rosszulléte". :(
 a harmadik megállásunk be volt tervezve, Donautal-nál szoktunk tankolni, és osztrák matricát venni. Meg is álltunk, csakhogy NEM VOLT BENZIN a kúton...! Király, akkor csak matricát veszünk...
 Így kénytelenek voltunk negyedszerre is megállni...


 Majd ötödszörre is, de akkor Magyarországon, ismét "matricát" venni...
 Alapesetben 1x szoktunk megállni, nagyon max. 2x... Most meg 5x... Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy a gyerekek meglepően jól viselték (hála a kb 1000db mesének, amit megnéztek... Éljen a fejtámlára szerelhető DVD játékos!).

 3 körül értünk haza (otthnoról haza... :) ), olyan jó volt látni az örömöt mindenki arcán! :)



A gyerekek egész délután a kertben haramiáskodtak, saraztak, cicáztak. Nagyapusom is meglátogatott minket, este a gyerekek pikkpakk elaludtak, mi meg a kertben beszélgettünk, imádtam, imádom...! :)