2010. március 8., hétfő

Zsebi születik

Csütörtökön este még meg voltam győződve róla, hogy a héten még nem babázunk... Lenkével este beszéltem telefonon, neki is ezt hajtogattam, és alig vártam, hogy pénteken megkapjam az Avon katalógusokat... :) (Mióta itt vagyunk kint, azóta várom, hogy összehozzon a sors vkivel, aki avonozik... Megtörtént, erre tessék... ;) )

Niki ugye csütörtökre tippelte Zsebit. ¾ éjfélkor mondtam Levinek, hogy van 15 perce beindulni Zsebinek, hogy Niki ne tévedjen...

Vmikor éjfél után feküdtünk le, elalvás előtt megállapítottam, hogy a jóslóim most olyan másfélék... (eszembe se jutott, hogy nem csak másfélék, hanem olyanfélék...)

Úgy 1 körül aludhattam el, addig filmet néztünk...

2:41-kor ébredtem, hogy ez nem olyan jó... Fáj... Mosdómenet... “Ez talán már AZ? Felkeltsem Levit? Á, még várok...” Kicsit visszafeküdtem... De aludni nem tudtam.

¾ 5-kor keltettem Levit, hogy igazán beülhetne a WC tetőre, amíg fürdök, hogy legyen társaságom. Meg nyomkodhatná a telefonomat, amire már jó előre letöltöttem egy összehúzódás számlálót. ;)

Úgyhogy Eri be a kádba, Levi a WC-tetőre, víz a pocakra, és várni...

Szépen beálltak a fájások, 5-6 percesre, egy fájás kb 1,5-2 percig tartott... De, mivel ez azt jelentette, hogy nagyobb lett a fájások közti szünet, azt hittem, hogy ennyi volt...

fürdés befejezve, sétálgattam a lakásban, 2 percesre váltottak a fájásaim... Lefeküdtem, pocsék volt feküdni, de nagyon NAGYON fáradt voltam, alig másfél órát aludtam... Fekvés közben megint ritkultak... 5-6-8 percenként jöttek. 

7-kor felkeltettem Anyumat is. Szegényem pattant ki rögtön az ágyból, nyugtattam, hogy nem eszik olyan forrón a kását :) Mit tudtam én még akkor, hogy alig 4 ÓRA múlva már a kezemben lesz az a “kása”!

Még poénkodtunk is Levivel, hogy Lilu 10-kor szokott kelni, Zsebi addigra kint is lesz, ebéd előtt még a Mami be is hozhatja megnézni a Tesót...

Én még mindig nem hittem el, hogy aznap babázunk...

Csak azért mentünk be a kórházba, hogy rámnézzenek, hogy haladunk.

Azért mentünk 8 után, hogy akár haza is érhessünk, mire Lilu felkel, ha csak vaklárma az egész...
Nem is írtam egyetlen barátnőmnek sem SMS-t, mert úgy voltam vele, hogy majd, ha már felvesznek az osztályra, ráérünk akkor, felesleges útközben, utána meg majd magyarázkodhatunk, hogy csak vaklárma volt...

Az “útközben” alatt (ami normál esetben max 5 perc...) 3 fájásom volt...

Beértünk a szülészetre, kaptunk egy előkészítő szobát, lefektettek, hogy néznek nst-t, jött egy fájás, épp haldokoltam, a Hebamme meg akat vizsgálni, mikor éreztem, hogy vmi folyik... Azt hiszem a nyákdugóm volt. (én azt hittem amúgy, hogy az jóval kevesebb...) Bibamm megvizsgált, közölte, hogy 4 centinél tartok, és kicsit vérzik a méhszáj, olyan gyorsan nyílik, csinálnak egy UH-t a biztonság kedvéért. De még egy kicsit maradok az NST-n. Levinek mondtam, hogy nem tetszik Zsebi szívhangja, nem úgy reagál, ahogyan kellene... Megijedtem, nehogy sürgősségi császár legyen a vége...

Ez az UH azt jelentette, hogy mehettünk egy emelettel feljebb... Isteni volt sétálni! :S Mikor felértünk, akkor mondták, hogy lent is van UH-gép... Amit amúgy MI LEVIVEL TUDTUNK, mert Lilut is nézték anno LENT UH-val... Na mindegy, nem morogtam, csak magamban (nem igaz ám.. Levinek is mondtam a magamét ;) ), megnézték Zsebit UH-n, 3kg körüli súly, fejvégű fekvés, minden oké, mehetünk le... Na, akkor már inkább tolókocsival mentem, nem nekem való volt a 2 perceseimmel a séta... Közben meg tök bénának éreztem magam, hogy alig bírok menni... :(

Már nem az előkészítő szobában vártak a cuccaim, hanem a szülőszobán. NST, feküdjek az oldalamra... Nem nagyon akartam, mert úgy naaaaaaaagyon rossz volt... De mondta Lena (Hebamme=Bimbamm :) ), hogy így gyorsabb, hittem neki... ;) Megvizsgált... 8 CENTI... 20 perc alatt 4-ről... :-O

Zsebi szívhangja neki sem, meg a doktornőnek sem tetszett... Mondták, hogy vért kell venni Zsebi buksijából, hogy jó-e az oxigénellátása... Na, ettől Levi szívhangja is felment 150 körülre, én csak csendben pityeregtem egyet, és aggódtam... Meg hessegettem el a császárt a fejem fölül...
Igyekeztem nem nézni, hogy hogyan-mibe-mivel vesznek vért a kisfiam buksijából...

Az eredmény nagyon gyorsan megvolt, minden oké, Zsebi kap levegőt, amúgy meg, ha akarok, és érzek rá ingert, nyomjak...

Nyomtam... Sokat, sokszor... 

Hihetetlen volt, hogy még mindig csak 10 óra volt, Lilu kb akkor kelt, és TÉNYLEG bejöhetne ebéd előtt megnézni majd a Tesót...

Biztatott a Hebamme, hogy ne féljek a nyomástól, mert az első nagyon szuper, de utána megijedek, és kevesebb benne az erő... (jól látta a dolgot... rettegtem az aranyértől... :$ Levinek mondtam is, hogy mi a bajom, tolmácsolta, megnyugtattak, utána már bátrabb lettem... :) )

Kaptam egy kevés oxitocynt, hogy hosszabbak legyenek a fájásaim... Örültem neki... :S Én nem tartottam rövidnek nélküle sem....

Közben olyan dolgok idegesítettek, hogy rajtam maradt az utcai ruhám, a zoknit levetettem Levivel, de a felsőmmel + melltartómmal én sem tudtam, hogy mit akarok... Hol melegem volt, hol rázott a hideg... Így maradtak... Nagyon útban voltak aztán, mikor Zsebbancs kibújt... :) De menjünk sorba... ;)

Bármennyire is akartuk, nem sikerült elkerülni a gátmetszést... Pedig én is edzettem otthon, a Hebamme is próbálkozott, de egyrészt Zsebinek nagy a feje ( :) ), másrészt a dokinő nem akarta elhinni, hogy nem sportolok, annyira erősek az izmaim ( :-O ), szóval összeférhetetlenek voltunk Zsebivel... Levi szerint 2x is vágtak, mert elsőre kicsi lett, vagy mi... 

Bár nem akartam odanézni, azért csak meglestem, mikor kint volt Zsebi buksija... Olyan furi volt!! :) Ja... És az én hiperaktív kisfiam még így is ficánkolt! :-O A fele még a szülőcsatornában volt, és mozgott!! (vajúdás alatt meg csuklott... Na, az volt a legrosszabb fájásom...)

Aztán még egy nyomás... És kicsusszant... És már ott is volt (a pólómon, meg a melltartómon), és nyöszörgött, és sírt, és eszébe sem volt megnyugodnia a hangunktól, mint Lilunak anno... :) És még nem volt 11 óra sem... Kb annyit sikerült felfognom, hogy Levi meghatódott, én meg csak vigyorogtam, és olyan üresnek éreztem a hasamat... Aztán Levi elvágta a köldökzsinórt, kinyomtam/tuk – Lenaval- a méhlepényt, és jöhetett a stoppolás...


Zsebi ott volt a kezemben, ismerkedtünk, gyönyörködtem, közben megkaptam az érzéstelenítőt, ennek örömére úgy döntöttem, inkább énekelek a kisfiamnak, mert naaagyon nem lesz jó, ha arra figyelek, amit a doktornő csinál odalent... Így gátvarrás közben Eri az “Egyszervolt kis mesét” énekelte... :D (Amúgy használt! ;) kb 40 percig öltögettek...)






Szóval gyors volt... ;) 2 óra telt el a betegfelvétel, és a felsírás között... Az első “tudatos” fájás, és az első ölelés között 8 óra volt...

Kimaradt a zenehallgatás, a sok hókuszpók (gyertya, kád, római szék stb), fekve szültem, gépre kötve, de az idő rövidsége nem kicsit kárpótol! ;)





...és bár Levi azt mondta, hogy nem fog nagy ügyet csinálni abból, hogy megszülök egy gyereket, hisz nők milliói csinálják, egyáltalán nem ezt láttam a szemében... Azt hiszem, sose fogja elmondani igazán, és viccelődés nélkül, hogy mit is érzett, de láttam rajta... És EZ nagyon sokat jelent...

...